Egyre több a mentelmi ügy

Vágólapra másolva!
2003-ban már hat alkalommal kérték egyes országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztését, az előző félévben összesen 7 ilyen eset volt. Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága kettős gyakorlatot követ: magánvádas ügyekben nem, közvád esetén viszont kiadja az érintett képviselőt - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Főleg rágalmazási, becsületsértési ügyekben kérték az utóbbi időben egyes országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztését, amit a mentelmi bizottság ilyen esetekben általában megtagad - írja a Magyar Hírlap. A mostani ügyek főleg az őszi választások felfokozott politikai hangulata nyomán keletkeztek.

A parlament keddi ülésén három képviselő ügyében dönt majd. A rágalmazás és becsületsértés miatt beperelt képviselők között két MSZP-s - Páva Zoltán és Tóth Károly -, valamint egy fideszes - Kosztolányi Dénes - van.

Páva Zoltán ellen a szőgyi polgármester indított eljárást, mivel tavaly októberben butának nevezte őt a képviselő. Tóth Károly kiadását a Gyulai Városi Bíróság kezdeményezi, rágalmazás vétség címén. Tóth szintén 2002 őszén azt állította, hogy a fideszes Domokos László, mint megyei önkormányzati képviselő, 18,4 millió forintot osztott ki.

Kosztolányi Dénes mentelmi jogának felfüggesztését azért kérik, mert 2002. október 17-én mint a Fidesz budai kerületi kampányfőnöke részrehajlással és objektivitásának elvesztésével vádolta meg a helyi választási bizottságot, és egyben feloszlatását is kérte a Fővárosi Választási Bizottságtól. A politikust a megvádolt bizottság egyik tagja jelentette fel. Kosztolányi felfüggesztését a mentelmi bizottság nem tartotta indokoltnak, erről az országgyűlés dönt kedden.

Az előző kormányzati ciklusban összesen hét indítvány érkezett mentelmi jog felfüggesztésére. Ebből öt ügy zárult le, ezek közül azonban csupán két esetben - közvádas ügyekben - találta indokoltnak a mentelmi bizottság a kérést. Egyik Kosztolányi Dénes ügye, akit ittas vezetés vétsége miatt, a másik az MSZP-s Mester László, akit jogosulatlan gazdasági előny bűntettének kísérlete, illetve magánokirat-hamisítás vétsége miatt kértek ki.