Roma népismereti tankönyv rasszista kijelentésekkel

Vágólapra másolva!
Rasszista kijelentéseket is tartalmaz az a cigány népismereti tankönyv, amelyet az általános iskolák alsós tagozataiban használnak - hívta fel a figyelmet egy roma egyesület kurátora. A könyvben az olvasható: a romák egyik fő foglalkozása a hóhérság volt, s Dózsa György kínzó eszközeit is ők készítették. A kiadványt, amely az előző ciklusban az oktatási tárca tankönyvpályázatának díjnyertes alkotása lett, szakértők vizsgálják a Magyar Hírlap szerint.
Vágólapra másolva!

Rasszista tankönyvnek minősítette az AMRITA OBK, roma ifjúsági egyesület alapítványának kurátora, a Konsept-H könyvkiadó, Zöld az erdő című cigány népismereti tankönyvét. Orsós János, az Oktatási Minisztérium romaügyi miniszteri biztosához címzett levelében több részletet is kiemel, amelyet a cigányságra nézve sértőnek talál. Ilyen például a 26. oldalon található mondat, amely szerint a hóhérok a cigányok közül kerültek ki. A pár lappal később megjelenő sorok pedig arról tudósítanak, hogy Dózsa György kínzó eszközeit is cigányok készítették. A tankönyv elején az olvasható, hogy a roma ősök valamikor megsértették a keresztény hitet, azért kellett hét éven keresztül zarándokolniuk, hogy bűnbocsánatot nyerjenek. Orsós azt is szomorúnak tartja, hogy a kiadvány bizonyos fejezetei, meséi gonosznak, hazudósnak vagy éppen együgyűnek ábrázolják a vajdát.

Mohácsi Viktória romaügyi miniszteri biztos a Magyar Hírlapnak nyilatkozva azt közölte: sok helyről érkezett kritika a tankönyvvel kapcsolatban, ezért elküldte a kiadványt néhány elismert szaktekintélynek véleményezésre. A vélemények folyamatosan érkeznek a hivatalba, a tankönyv sorsáról csak ezek feldolgozása után tudnak dönteni - tette hozzá. Ugyanakkor felhívta a figyelmet: alig van roma kultúrát feldolgozó szakirodalom, a pedagógusok megfelelő segédletek nélkül oktatnak. Véleménye szerint a tanárok nem maradhatnak könyv nélkül, de megengedhetetlen, hogy állami támogatással, olyan könyvek jelenhessenek meg, amelyek a roma közösségekkel szemben elterjedt sztereotípiákat erősítik.

A szerző, aki egyébként roma származású pedagógus, egy évvel ezelőtt, az Oktatási Minisztérium pályázatára készítette a művet - válaszolta a lap kérdésére a tankönyvkiadásáért felelős Simon István. A szöveget első körben ugyan visszaadta a minisztérium javításra, de másodjára már elfogadta. A tankönyvben található inkriminált részek mellett egyébként az is szerepel - emelte ki Simon István - hogy a cigányokat kényszerítették ezekre az alantas munkákra. Sőt a szerző azt a kérdést is felteszi a diákoknak, hogy helyes dolog volt-e így bánni a romákkal. Simon szerint nagy sikere volt a tankönyvnek, el is fogyott az összes, és ez idáig nem érkezett hozzájuk panasz a kiadvánnyal kapcsolatban.

Az iskoláknak február 15-éig kell összeállítaniuk tankönyvrendeléseiket. A Zöld az erdő című könyv további sorsáról viszont nem sokat tudni. Egyelőre nincs belőle egyetlen példány sem, bár az iskolák azóta is rendelik. Simon István elmondta: a szerző már tárgyalt az Oktatási Minisztériummal, és hajlandó a kifogásolt részeket kivenni a könyvből.