Vágólapra másolva!
Braun Róbertet kinevezték a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárává. Braun korábban az SZDSZ kabinetfőnöke, majd az Index.hu Rt. vezérigazgató-helyettese volt. Braun az utóbbi hónapokban a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként tevékenykedett. A helyettes államtitkár kinevezésével egyidőben felbontotta cége 33 millió forintos állami megbízatását.
Vágólapra másolva!

Február 1-jével kinevezték Braun Róbertet a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárává. Braun 1996-ban az SZDSZ kabinetfőnöke, később a Sziget Kft. kommunikációs igazgatója, majd az Index.hu Rt. vezérigazgató-helyettese volt. Tavaly decembertől - a Gaming Kft.-vel kötött szerződés keretei között - a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként dolgozott. A kinevezéssel egy időben Braun felbontotta a hivatallal tanácsadói szerződését.

Emellett cége, a Gaming Kft. szerződését is megszüntette a helyettes államtitkár. Korábban egy meghívásos közbeszerzési pályázaton nyert a Gaming 33 millió forintos megbízást. A szerződés szerint a kormányzat startégiai kommunikációjának kidolgozását végezte volna a kft. Mivel a másféléves szerződést két hónap után felbontotta Braun, a 33 millióból csak az elvégzett kéthónapos munka után vesz fel pénzt, az [origo] számításai szerint ez időarányosan mintegy 3,6 millió forint.

Az eddigi tanácsadó kinevezése összefügg a Miniszterelnöki Hivatal belső átalakításával. E szerint megnő Draskovics Tibor kabinetfőnök szerepe, Braun is a kabinetirodán belül fog tevékenykedni. Fő feladata a miniszterelnök programjainak szervezése, beszédeinek előkészítése, megírása, a kormányfőhöz köthető események megtervezése. Emellett szerepet vállal a kormányzati kommunikáció stratégiai tervezésében is.