Harmadfokú vízminőség-védelmi készültség a Tiszán

Vágólapra másolva!
A legmagasabb, harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget rendelt el pénteken Hajdúböszörmény területén a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) és a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (Tiköfe).
Vágólapra másolva!

Kóthay László és Pápai Pál, a két szervezet igazgatója elmondása szerint a múlt év nyarán a G. E. Lighting Hungary Rt. hajdúböszörményi Kinizsi tér 1. szám alatti telephelyén a korábban már ismert molibdénszennyezés feltárásának kiegészítése kapcsán elvégzett vizsgálatok, laboratóriumi mérési eredmények klórozott szénhidrogén-szennyezés jelenlétét mutatták ki.

Pápai Pál elmondta: a Tiköfe kötelező határozata alapján megkezdett vizsgálatokból kiderült, hogy a gyár területén, a környékbeli lakott területet is érintve elsősorban tetraklór-etilén és szén-tetraklorid-szennyezést találtak a talajvízben.

- A laboratóriumi mérések szerint a szennyezőanyag koncentrációja a legkritikusabb ponton ezerszeresen haladja meg a szennyezettségi határértéket - fűzte hozzá.

Tájékoztatása szerint a szennyezéssel érintett lakossági terület a jelenlegi ismeretek szerint a Kinizsi tér, Perczel utca, Kövi utca és az Apafi utca által határolt térségre korlátozódik.

A vizsgálatok ezen túlmenően megerősítették azt a tényt, hogy Hajdúböszörmény valamennyi vizsgált kútjában a kommunális eredetű nitrátszennyezettség is határérték feletti.

- A szennyezés területének pontos meghatározása jelenleg is folyamatban van a Tiköfe jogerős határozata alapján, a tényfeltárási záró dokumentáció beadási határideje április 30. - mondta Pápai Pál.

A Tivizig, valamint a Tiköfe igazgatója arról is tájékoztatott, hogy a már elvégzett vizsgálatokkal feltárták a szennyezés forrását, amely egy nagy átmérőjű, tégla falazatú kút, amelyet korábban a Kinizsi téri iparterületen működő üzemek technológiai szennyvizük elhelyezésére használtak.

- A szennyező forrás megszüntetése február 15-től kezdődik - tájékoztattak az igazgatók.

Emlékeztettek arra is, hogy a Tivizig, a Tiköfe és az ÁNTSZ szakhatósági véleménye alapján Hajdúböszörmény jegyzője a településen a lakossági sekély mélységű kutak üzemeltetését 2000 őszén megtiltotta.

Az eddig folytatott vizsgálatok, feltárások olyan kiterjedésű és jellegű szennyeződést mutattak ki, ami sürgős, lehetőség szerint azonnali beavatkozást igényel, ezért szükséges a kárelhárítás, a lokalizálás érdekében a hatóságok közvetlen operatív szakmai együttműködése, irányítása és kontrollálása.