Vágólapra másolva!
Befejeződött a Fővárosi Főügyészségen a Vér és Becsület Kulturális Egyesület törvényességét firtató vizsgálat. A szervezetet a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyve a legjelentősebb és legveszélyesebb újfasiszta szervezetként említi. A Népszabadság úgy tudja, hogy az ügyészség napokon belül indítványozza az egyesület bejegyzésének megszüntetését.
Vágólapra másolva!

A nemzetbiztonsági szervek a Németországban betiltott, ennek ellenére Európa-szerte számos fiókszervezet támogatását élvező Blood and Honour nevű újfasiszta csoportosulás tagszervezeteként tartják nyilván a Vér és Becsület Kulturális Egyesületet. A szervezet alapító okiratában ugyanakkor az szerepel, hogy céljuk a mellőzött fiatal zenészek felkarolására. A közvélemény a tavaly december 21-én Fehér karácsony néven megrendezett nemzetközi neonáci összejövetelt követően ismerhette meg a Vér és Becsület nevét. A sződligeti összejövetelen hirdették meg február első napjaira azt a nemzetközi, ifjúsági neonáci találkozót, amelyen a Budapest 1944-es ostroma alatt elesettekre emlékeztek volna.

A kerületi önkormányzat a rendezvény időpontjára az egész Várnegyedet kulturális rendezvények céljára lefoglalta, így a Blood and Honour és más neonáci szervezetek programfüzeteiben a Waffen SS-re való emlékezés napjaként meghirdetett rendezvény elmaradt. Azóta a Vér és Becsület a főváros több közterületére is bejelentette igényét, egyik megmozdulásukat sem engedélyezte azonban a rendőrség.

A Fehér karácsonyi rendezvényt követően a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár hivatala kérte az ügyészséget, vizsgálja meg, hogy alkotmányosan és törvényesen, valamint saját alapszabályának megfelelően működik-e a Vér és Becsület Kulturális Egyesület. Az ügyészség szerdán befejezte a vizsgálódást, és a Népszabadság úgy tudja: a Fővárosi Főügyészségen már megkezdték a benyújtandó bírósági kereset szövegezését.