Rokonaikat alkalmazzák a képviselők

Vágólapra másolva!
Feleségét, lányát, sógorát alkalmazza számos képviselő havi 120 ezer forint juttatásért, hogy országgyűlési képviselői munkáját segítse. Ez derült ki azokból az önéletrajzokból, amelyeket a Fidesz-frakcióban ülő kisgazda képviselők alkalmazottai nyújtottak be Áder Jánosnak.
Vágólapra másolva!

A Fidesz frakcióvezetője januárban kérette be az önéletrajzokat, melyekből fény derült a rokonok alkalmazására - írja a Magyar Hírlap. A képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény szerint a képviselők egy alkalmazottat foglalkoztathatnak. A politikus alkalmazottját mandátuma időtartama alatt foglalkoztathatja, a képviselői alapdíj 60 százalékáért, havi 120 ezer forintért. A szerződést a képviselő köti alkalmazottjával, ellenjegyzést az Országgyűlés hivatala ad. Ezt az ellenjegyzést a gyakorlatban általában a frakcióvezetők teszik meg.

A Fideszbe átült egykori kisgazdák közül mindössze két önéletrajzban nem fedezhető fel a képviselő és alkalmazottja közötti rokoni szál. Turi-Kovács Béla feleségét foglalkoztatja, akinek az önéletrajzából kiderül, hogy az egykori szentendrei ügyvéd felesége 18 évig foglalkozott egy meg nem nevezett szentendrei ügyvédi iroda vezetésével, miközben végzettségei egészen más irányúak: kereskedelmi szakközépiskolát végzett, majd értékbecslést és ingatlanközvetítést tanult, illetve vendéglátó-ipari üzletvezetői képesítést szerzett.