Elkapták a nyíregyházi bombafenyegetőt

Vágólapra másolva!
Kedden őrizetbe vették a nyíregyházi bombafenyegetőt. A hajléktalan férfi beismerte, hogy összesen nyolc közintézménynek küldött bombával fenyegető leveleket. A gyanúsítottat egy boltbetörés miatt is körözték tavaly óta.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vették azt a büntetett előéletű, hajléktalan férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő a felelős a hétfőn és kedden Nyíregyházán megtalált nyolc, bombariadóval fenyegető levélért.

Kedden összesen nyolc közintézmény kapott bombával fenyegető leveleket. A rendőrségnek már hétfőn meggyanúsított egy büntetett előéletű férfit a levelek elköldésével. A hajléktalant kedd este el is fogták szüleinek ibrányi lakásában. A házkutatás során a rendőrök megtalálták a levélíráshoz használt tollat és füzetet, emellett a gyanúsított maga is beismerte tettét.

A hajléktalan férfi 2002 augusztusa óta körözés alatt állt, mivel egy egy nyírszőlősi boltbetöréssel is őt gyanúsították. A férfi ellen közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indítottak eljárást , és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.