A Fidesz szerint nyomozásokat állítottak le

Vágólapra másolva!
Mivel tudja magyarázni a Belügyminisztérium, hogy kormányváltás óta számos, MSZP-hez kötödő nyomozást leállított a rendőrség? - kérdezte Répássy Róbert fideszes képviselő az Országgyűlésben. A belügyi államtitkár szerint a rendőrség szakszerűen jár el.
Vágólapra másolva!

Leállított nyomozások címmel kérdést intézett a belügyi tárca vezetéséhez Répássy Róbert fideszes képviselő, aki szerint számos olyan ügyben szüntették meg a nyomozást, amelyben MSZP-közeli személyek érdekeltek voltak. Példaként említette az akkor kormányfőjelölt Medgyessy Péterrel összefüggésben levő Gresham-ügyet, amelyben befolyással való üzérkedés gyanúja miatt indult nyomozás, a Csillebérci vadászház eladása miatt hűtlen kezelés gyanújával indított vizsgálatot, amelyben az úttörőszövetség elnöke, Rácz Péter volt érintett. Répássy említette továbbá a Hunguest-ügyet, a Nádor Rt. ügyét, az MSZP alapítású Kimenet Kft esetét, ahol csalás gyanúja miatt nyomoztak és az MFB szállodavásárlási ügyét, amelyben az MSZP pénzügyi ellenőrzési bizottságának volt elnökét, Huszti András nevét hozta kapcsolatba az üggyel.

Nincs szó leállított nyomozásokról, sőt nem is volt szó az említett személyekről, mert a rendőrség ismeretlen személyeket gyanúsított - válaszolt Pál Tibor belügyi államtitkár. Beszélt a Csillebérc-ügyről, amelyről elmondta, hogy a rendőrség szerint kellő bizonyíték volt a hűtlen kezelés megállapítására, az ügyészség szerint viszont nem. Végül a Fővárosi Főügyészség pótnyomozást rendelt el az ügyben.

A fideszes képviselő viszontválaszában arról beszélt, hogy a rendőrség nem tartja tiszteletben az alkotmányos jogokat. Példaként sorolta a Millenáris Kht. volt ügyvezetőjének, Berkecz Mária megmotozását, a Medgyessyt leárulozó fiatalember ellen indított eljárást, valamint az Andrássy úti béketüntetés betiltását.