Közlekedés - hétfő

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Az útburkolat állapota miatt a 60, illetve 70 km/órás sebességkorlátozó táblákat letakarták, így most a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/óra a Budafoki úton, a Szentendrei úton, a Budai alsó rakparton, a Hunyadi János úton, a Grassalkovich úton, a Helsinki úton, valamint a XVII. kerületben a Bélatelepi úton.

A XII. kerületben a Jagelló úton tilos megállni a BAH csomópont és a Sirály utca között a páratlan oldalon hétfő délután 4 óráig rendezvény miatt.

A Fehérvári úton tart az átépítés, a Bocskai út és a Móricz Zsigmond körtér között továbbra is csak a BKV járművei haladhatnak.

A 166-os autóbuszok a Grassalkovich út-Hősök tere útvonalon viszik az utasokat, mert Soroksáron a Templom utcát lezárták a Tárcsás utca és az Erzsébet utca között.

Az M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Kacsóh Pongrác úti felüljárótól a kifelé vezető belső sávot napközben szakaszosan lezárják kábelfektetés miatt.

Javítják az útburkolatot, ezért egy-egy szakaszon munkagépek szűkítik le az útpályát többek között a Hősök terén, a Vágány utcában, a Szentmihályi úton, a Városligeti fasorban, a Margó Tivadar utcában, valamint a Helsinki úton.

A Belvárosban a Hercegprímás utcát a József Attila utca és a Szent István tér között lezárták. A Reáltanoda utcát a Szép utcától a Magyar utcáig ideiglenesen egyirányúsították. Esetenként teljes lezárásra is sor kerül.

Az Izabella utcában a Wesselényi utcánál és az Aradi utcánál is félpályás lezárás miatt csak váltakozó irányban lehet haladni.

A Kőbányai úton irányonként továbbra is csak egy sáv járható a Könyves Kálmán körút és a Mázsa utca között, onnan a Mázsa térig a kifelé vezető külső sávot zárták le.

Óbudán a Selmeci utcát a San Marco utca és a Zápor utca között ideiglenesen lezárták, toronydarut építenek.

Vidéki utak

A hóátfúvások megszűntek, már csak a 4-es főúton Püspökladány, Kisújszállás, Törökszentmiklós közelében kell figyelmesebben vezetni. Lefagyott vízátfolyások okoznak síkosságot Zala megyében Keszthely térségében. Az autópályák és a főutak felszáradtak. A mellékutak a keleti megyékben, a Dunántúl déli felében és Veszprém megye nagy részén még havasak, jegesek.

Mától már büntetik, ha valaki matrica nélkül használja az M1-es, M3-as vagy az M7-es autópályát.

A teherautósok kifelé Tompánál négy, Röszkénél hét órás várakozással számolhatnak. Befelé Hegyeshalomnál két órás a várakozás.

A 47-es főúton Darvasnál egy eltörött vízcsövet javítanak, a félpályás lezárásnál irányonként váltakozva halad a forgalom.

Az 52-es főúton Dunaföldváron a hídfeljárónál útcsatlakozást építenek. Útszűkület és sebességkorlátozás érvényes.

Az 56-os főút 3-as km-énél Szekszárdon a Rákóczi utcában a Bátaszék felé vezető külső sávot lezárták.

A 81-es főúton Bakonysárkánynál csomópont épül, a Mór felé vezető sávot lezárták.