Egymilliárdot tett félre a kormány a Sorstalanságra

Vágólapra másolva!
Egyszeri támogatásként egymilliárd forintot tett félre a Magyar Mozgókép Közalapítvány egyszeri támogatása keretében a kormány a Sorstalanság megfilmesítésére. A támogatás feltétele, hogy a filmből származó bevételeket vissza kell forgatni a magyar film támogatására.
Vágólapra másolva!

A kormány egymilliárd forintot különít el a költségvetés általános tartalékából Kertész Imre Sorstalanság című, irodalmi Nobel-díjas regényének megfilmesítésére - jelentette be a kormányülést követően Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A kormány döntése akkor lép hatályba, amikor a Magyar Mozgókép Alapítvány meghozza a film támogatásáról szóló határozatot. A megfilmesítésre vonatkozó javaslatot Görgey Gábor kultuszminiszter és László Csaba pénzügyminiszter közösen jegyzi.

Az összeget a Magyar Mozgókép Közalapítvány egyszeri támogatásként kapja - közölte Gál J. Zoltán. A támogatás folyósításának feltétele, hogy a film nyelve magyar legyen, a film forgalmazásából származó bevételeket pedig a közalapítványon keresztül filmszakmai támogatásokra kell visszaforgatni. A kormány feltételként szabta továbbá, hogy a Sorstalanság filmjogainak 100 százaléka magyar cég tulajdonába kerüljön.

A film forgatása idén ősszel kezdődik, a bemutató várhatóan az EU-csatlakozás idején, 2004 tavaszán lesz.