Csúszik a Terror Háza kuratóriumának bővítése

Vágólapra másolva!
Nem szerepel a kormány hétfői ülésének napirendjén a Terror Háza Múzeumot fenntartó közalapítvány kuratóriumának kiegészítése - értesült kormányzati forrásból a Népszabadság. A kabinet a közeljövőben sem akar dönteni a jelenleg ötfős testület 11 tagúra bővítéséről, pedig a kormány január 31-i határidővel kért előterjesztést erről Görgey Gábor minisztertől.
Vágólapra másolva!

Görgey Gábor miniszter számos ismert szakemberrel tárgyalt már az esetleges kuratóriumi tagságról, többségük azonban nem vállalta a felkérést, többek között arra hivatkozva, hogy átpolitizált intézményben nehéz lenne érdemi szakmai munkát végezni, főleg, ha a konkrét feladat sem ismeretes. Gecsényi Lajos történész, a Magyar Történelmi Társulat alelnöke egyike annak a tucatnyi szaktekintélynek, akiket a kulturális miniszter jelölt volna a kuratóriumi tagságra, de nemet mondtak.

A kulturális kormányzat a kiegészített kuratóriumra bízta volna a Terror Háza tematikájának bővítését, és az elképzelések közt szerepelt az is, hogy az Andrássy út 60.-nal szomszédos épületben a nyilas rémtettekről szóló kiállítást rendezzenek be.