Átszervezik a kormányfőt segítő apparátust

Vágólapra másolva!
Kettéválik a kormányfőt közvetlenül segítő apparátus. Új csoport alakul Draskovics Tibor kabinetfőnök vezetésével, amely távlati koncepciókkal foglalkozik majd. A közigazgatási és adminisztratív területet, valamint az önálló államtitkárságokat továbbra is Kiss Elemér miniszter felügyeli.
Vágólapra másolva!

A közeljövőben végleg megszűnik a referatúrarendszer a Miniszterelnöki Hivatalban - értesült a Népszabadság. Még az Orbán-kormány alakította ki a kancellárián az úgynevezett tükörreferatúra-rendszert, amelynek lényege az volt, hogy a minisztériumoknak a MeH-en belül külön referatúráik voltak. A tárcák csak ezekkel együtt alakíthatták ki programjaikat, illetve a miniszterelnök is rajtuk keresztül kontrollálta, hogyan tesznek eleget a tárcák a kabinet politikai törekvéseinek. Korábban államtitkárok álltak a referatúrák élén, a kormányváltással azonban ez megszűnt, kevesebb ilyen jellegű szervezet maradt, és élükre a legtöbb esetben főosztályvezetői rangú köztisztviselő került.

A miniszterelnök eredeti koncepciója is az volt, hogy a minisztériumokat nem kell sem szoros politikai, sem szakmai felügyelet alatt tartani.

Ugyanakkor az utóbbi időben egyre gyakrabban vetődött fel, hogy nincs a Miniszterelnöki Hivatalban egy olyan csapat, amely segítené a kormányfőt a stratégiai elképzelések kimunkálásában, illetve a kormány közép- és hosszabb távú kiemelt programjainak - a tárcákkal egyeztetett - megfogalmazásában. Ezért átszervezik a hivatalt, és megszüntetik a referatúrák "maradékait" is. Az átszervezéssel kettébontják a hivatalt egy közigazgatási-adminisztratív és egy koncepcióalkotó, a miniszterelnököt közvetlenül segítő részre. Az előbbit továbbra is Kiss Elemér vezeti miniszteri rangban. A heteken belül verbuválódó új, stratégiai csoport - melynek létszáma maximum harminc fő lehet - első embere a kormányfő kabinetfőnöke, Draskovics Tibor lesz.

A Népszabadság úgy tudja, hogy átalakul a nemzetbiztonsági és a külpolitikai kabinet is, amely fokozottabban felel majd az egységes kormányzati szándék megfogalmazásáért, továbbá a kommunikációért felelős stáb, amelynek nagyobb összhangot kell kialakítania a minisztériumok szóvivőivel, kommunikációs osztályaival.