Erősítést kapnak az SZDSZ-es tárcák

Vágólapra másolva!
Külön csoportot hoztak létre az SZDSZ frakcióülésén a négy szabad demokrata vezetésű tárca és a párt munkájának, illetve kommunikációjának javítása érdekében. A testületben - amelynek jelenlegi vezetője a pártelnök - a tárcák, a frakció és a párt sajtóosztályának illetékesei és szakértői kaptak helyet.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ politikájának egyik fő célja, hogy a párt 8-10 százalékos eredményt érjen el a 2006-os parlamenti képviselő-választásokon - közölte Kuncze Gábor szombaton, a párt parlamenti frakciójának kétnapos, zirci ülését követően. A frakcióülésen külön csoportot hoztak létre a négy szabad demokrata vezetésű tárca és a párt munkájának, illetve kommunikációjának szorosabbra fűzésének érdekében. A testületben - amelynek jelenlegi vezetője a pártelnök - a tárcák, a frakció és a párt sajtóosztályának illetékesei és szakértői kaptak helyet.

Az SZDSZ politizálásának alapja továbbra is a több mint két éve elfogadott Korszakváltás című program lesz, amelynek megváltoztatását nem látták szükségesnek. Fontosnak tartják az esélyegyenlőség megteremtését és erősítését, különös tekintettel a romák, a fogyatékosok, a negyven év felettiek munkavállalása, valamint a kulturális másság elfogadása esetében. Az SZDSZ elnöke jelezte: kiemelten kívánnak fellépni a korrupció ellen és nem adták fel az adócsökkentéssel kapcsolatos elképzeléseiket sem. Kuncze Gábor a további célok közé sorolta a sikeres uniós csatlakozás érdekében indított szabad demokrata kampányt, valamint, hogy az SZDSZ minél sikeresebben szerepeljen a 2004-es európai parlamenti választásokon. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy 2004-ben legyen az utolsó sorkatonai bevonulás, ez ügyben - reményeik szerint - a jövő héten megbeszélést tartanak a honvédelmi tárca vezetésével is.

A pártelnök egy újságírói kérdésre válaszolva közölte: a fent említett célok mentén kialakult stratégiát a frakcióhétvégén részt vevők nagy többsége támogatta. Az MTI úgy tudja, hogy a koncepció jóváhagyásakor - a támogatók mellett - ketten tartózkodtak.

Kuncze Gábor beszámolt arról: kezdeményezik, hogy a miniszterelnök adjon tájékoztatást az Irakkal kapcsolatban kialakult helyzetről, illetve az esetleges magyar szerepvállalás kereteiről a négy parlamenti párt vezetőjének. Hozzátette: a frakció egyetért annak a cikknek a tartalmával, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök számos európai ország vezetőjével együtt írt alá az Irakkal összefüggő nemzetközi fellépés ügyében.