Az MTV kuratóriuma kiírta az új elnöki pályázatot

Vágólapra másolva!
A korábbi két sikertelen pályázattal azonos indulási feltételeket tartalmaz a Magyar Televízió elnöki pályázata. A felhívás három napilap pénteki számában jelent meg. A kuratórium elnöksége annak ellenére döntött a kiírás mellett, hogy a Legfőbb Ügyészség szerint már decemberben megszünt a mandátuma.
Vágólapra másolva!

A pályázat kiírásáról december 5-én, az előző sikertelen elnökjelölés napján döntött a médium közalapítványi kuratóriumának elnöksége.

Az indulni kívánók március 2-ig adhatják be anyagukat, döntés pedig a közben újraválasztott elnökség április elsejei ülésén születhet arról, kit terjesztenek személyi javaslatként a nagykuratórium elé. A kuratóriumi elnökség megbízatása a törvény szerint februárban járna le. A Legfelsőbb Ügyészség ugyanakkor januárban arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázati kiírás elmulasztása miatt tavaly december 6-án megszűnt a kuratóriumi elnökség megbízatása. Ennek ellenére az LÜ nem kívánta kommentálni a pályázat kiírását.

A tavaly július 29-i és október 7-i kiírás szerint az elnöki posztot az a büntetlen előéletű magyar állampolgár töltheti be, aki felsőfokú végzettséggel és legalább ötéves vezetői gyakorlattal rendelkezik. Ugyancsak feltételként jelölték meg a kiírásban a tárgyalóképes angol- vagy német nyelvtudást, jelezve, több idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

A részletes pályázati kiírást a pályázók személyesen vehetik át Budapesten, a kuratórium VI. kerület, Ó utca 14. szám alatti épületében. Noha a beadás határnapja hétvégére esik, a kuratórium gondoskodik a pályázati anyagok fogadásáról.

Az MTV elnöki posztja Mendreczky Károly július 16-i távozásával üresedett meg. A tisztségre az intézmény közalapítványának kuratóriumi elnöksége először július 29-én írt ki pályázatot, augusztus 31-i határidővel.

A grémium elnöksége szeptember 30-án Baló Györgyöt terjesztette az akkori tizenöt pályázó közül személyi javaslatként a kuratórium elé, döntés viszont - szintén a kétharmados többség hiányában - nem született.

A sikertelen elnökválasztás nyomán kiírt új pályázat november 6-i határidejéig minden korábbinál többen, 18-an pályáztak a Magyar Televízió elnöki posztjára, közülük azonban nem sikerült az elnökségnek kétharmados többséggel jelöltet állítaniuk a nagykuratórium elé. A testület még aznap eldöntötte, hogy új pályázatot ír ki, és azt január utolsó napján teszi közzé.