A Fidesz furcsállja a Nádor-ügy lezárását

Vágólapra másolva!
Kovács Zoltán fideszes politikus furcsállja, hogy a rendőrség megszüntette az eljárást a Nádor 95 Rt. ügyében, és szerinte ez felveti annak gyanúját, hogy a hatóság ebben a kérdésben politikailag motivált.
Vágólapra másolva!

A képviselő, aki korábban az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának Nádor-üggyel foglalkozó albizottságát vezette, azt mondta pénteken az MTI-nek, hogy az eljárás megszüntetése felveti: a rendőrség kézi vezérléssel működik.

Felmerül, hogy nem motivált-e politikailag a rendőrség - tette hozzá Kovács Zoltán, aki emlékeztetett arra is, hogy a Nádor 95 Rt. ügyében az albizottság mellett a Központi Ellenőrzési Hivatal is feljelentést tett.

Mint mondta: számára az lenne a megnyugtató, ha az ügy végére az ügyészség tenne pontot. Az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön szüntette meg a nyomozást Szász András, a Nádor 95 Rt. egykori vezetője ellen, akit több tízmillió forintos csalással gyanúsítottak.

A Nádor 95 Rt. a Horn-kormány idején vállalta, hogy beszerzi a titkosszolgálatok számára szükséges új telefonlehallgató-berendezéseket, és a fejlesztésre 33 millió dollár hitelt vett fel.

Az Orbán-kormány ezt drágállta, ezért felmondta a szerződést, majd az ügyletet egy parlamenti albizottság és a rendőrség is vizsgálni kezdte. A rendőrség 2002. áprilisában adott ki elfogatóparancsot Szász András ellen.

Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgató-helyettese pénteken elmondta: a nyomozást csütörtökön szüntették meg. További részleteket azonban nem kívánt elárulni az ügyről. Az esettel a Magyar Nemzet foglalkozott pénteki számában.