Kétmilliárdon vitatkoznak Terézvárosban

Vágólapra másolva!
Farkas György Terézváros korábbi fideszes polgármestere tagadja a jelenlegi szocialista vezetés vádjait, miszerint feleslegesen költekezett volna irányítása alatt a kerület. Fürst György MSZP-s alpolgármester korábban többek között azt mondta, hogy hárommilliárdos hiánnyal vették át a kerületet a választások után. Az átadás-átvételről készült hivatalos dokumentum szerint a kerület tartozása 900 millió volt.
Vágólapra másolva!

Fürst György, a VI. kerületi önkormányzat MSZP-s alpolgármestere az [origo]-nak korábban azt mondta, hogy hárommilliárdos hiánnyal vették át a kerületet az októberi választások után. Ráadásul a csődközeli kerületben az ősszel indított belső vizsgálatok során olyan szerződésekre is bukkantak, amelyek szerint feleslegesen költekezett a kerület.

Farkas György Terzéváros korábbi fideszes polgármestere bemutatta az [origo]-nak a hivatal átadásáról készült jegyzőkönyvet, amelyet a leköszönő, a hivatalba lépő polgármester és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, Felkai László is aláírt. E szerint összesen 900 millió forint adóssága volt a kerületnek.

Fürst viszont fenntartja, hogy hárommilliárdos hiánnyal küszködik a kerület. Szerinte ugyanis a hitelek, tartozások mellett az előző vezetés által aláírt költelezettségvállalások és a be nem folyt, de betervezett költségvetési bevételek is a hiány részei. Az alpolgármester szerint Farkas csak a hitelekről beszélt, de azok közül sem mindegyikről mutatott be papírokat.

Farkas tagadta, hogy havi 30 milliót költöttek megbízási szerződések - elsősorban ügyvédek megbízásainak - kifizetésére, miközben jelenleg csak ötmilliót fordítanak ugyanerre. Farkas szerint ugyanis évente kerültek ennyibe az ügyvédek, nem havonta.

A belső vizsgálat során kiderült: havi egymilliót fizetett a polgármesteri hivatal postabontás és időpontegyeztetés címén egy vállalkozásnak. Ezzel kapcsolatban a volt polgármester azt közölte, hogy az egymilliót egy olyan cég kapta, amely három, később két embert foglalkoztatott. Az említett tevékenységek mellett a polgármester személyes válaszleveleinek elkészítése, fogadóórák, polgármesteri megjelenések előkészítése, pályázatfigyelés is szerepelt a feladatok között. Emellett azt is ellenőrizték havi egymillióért, hogy ténylegesen teljesítették-e a hivatalhoz benyújtott számlákban vállat kötelezettségeket a vállakozók.

A jelenlegi vezetés szintén fölöslegesnek találta azt, hogy egyszerre két céget is megbíztak médiafigyeléssel: az egyik cég mintegy havi 50 ezer forintért, a másik pedig 100 ezerért végezte el lényegében ugyanazt a munkát. Farkas szerint az egyik cég a helyi vagyonkezelő részvénytársaság megbízásából elsősorban gazdasági híreket, a másik vállalkozás pedig a napi sajtót figyelte, így nem fizettek duplán ugyanazért a munkáért.

Lászay János, a VI. kerületi polgári koalíció képviselője azt állította, hogy bár kérte, eddig nem kapta meg a Fürst által már kor ábban ismertetett vizsgálat teljes szövegét. Információja szerint összesen 12 millióba került a helyi vagyonkezelőnél és a polgármesteri hivatalnál végzett átvilágítás, amelyet egy olyan könyvvizsgáló cég készített, amellyel Farkas György szerződést bontott korábban. Így a vizsgálódó vállalkozás szerinte nem tekinthető elfogulatlannak.

Ráadásul a vizsgálat - amelynek alapján eltávolították a vagyonkezelő vezérigazgatóját - tartalmaz felületes megállapításokat is - mondja Lászay. A vagyonkezelő vezetője felmentésének szükségességét ugyanis többek között azzal indokolja a vizsgálat, hogy "információink szerint" a vezérigazgató eltulajdonított hivatalos dokumentumokat. Azt azonban nem írja a vizsgálat, hogy pontosan milyen információk alapján jutottak erre a megállapításra.

Komáromi Gergely