A Happy End ügyvezetője is gyanúsított

Vágólapra másolva!
Az Országimázs Központ ügyében folytatott nyomozás során már a Happy End ügyvezetője, Csépányi Nóra is gyanúsított - tudta meg az [origo]. Ebben az ügyben így ő a második gyanúsított.
Vágólapra másolva!

A Happy End Kft. ügyvezetőjét, Csépányi Nórát is gyanúsítottként tartja számon a rendőrség, akit már többször is kihallgattak. A Happy End Kft. egyik alvállalkozóját, a MERT 2000 Kft. vezérigazgatóját, T. Szabolcsot (aki egyben a Happy End alkalmazottja is) még novemberben gyanúsította meg csalással az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága, és elrendelte előzetes letartóztatását is.

Azt az értesülésünket, hogy hamarosan vádemelési javaslatra kerülhet sor, a rendőrség nem kívánta kommentálni, mondván az érintettek ne a sajtóból értesüljenek a sorsukat érintő kérdésekről. Még az sem biztos, hogy a MERT 2000 ügyét - amelynek tényállása egyértelműbb a nyomozók számára - külön terjesztik majd az ügyészség elé (amennyiben erre sor kerül), vagy az Országimázs Központ egyéb ügyeivel egységesen kezelik.

Csépányi Nórát egyébként már novemberben őrizetbe akarták venni a nyomozók, hogy gyanúsítottként ki tudják hallgatni, ettől azonban a koraszülött csecsemője miatt akkor eltekintettek.

Kehi: Sorozatos törvénysértések az imázsközpontnál/itthon/20030110kehi.html

A Happy End vizsgált ügyei túlnyomórészt a Miniszterelnöki Hivatal részeként működő (azóta már megszüntetett) Országimázs Központhoz gazdálkodásával kapcsolatosak. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) adatai szerint az imázsközpont által felhasznált 13 milliárd forintnak 78 százalékát, 10,15 milliárd forintot a Happy End-nek fizettek ki. A Kehi vizsgálat számtalan törvénysértést megállapított az imázsközpont gazdálkodásával kapcsolatban.

A Happy End Kft.-t Wermer András (Orbán Viktor exkormányfő informális tanácsadója) és Káel Csaba (a Bánk bán című szuperprodukció rendezője)alapította 1991-ben. Wermer a cégjegyzék szerint 1996 decemberétől már nem ügyvezetője a cégnek, Csépányi Nóra pedig 1997-től jegyzi a kft.-t.