Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség a jövőben megválik elhízott, eltunyult tisztjeitől. Életkoruk és beosztásuk függvényében megfelelő számú fekvőtámaszt és felülést kell produkálniuk, és ha ezeket nem teljesítik, nyugállományba kell vonulniuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy helyüket magasan képzett fiatal tisztek kaphatják meg. A jelenlegi jogszabályok ugyanis nem teszik lehetővé, hogy a hadsereg kiemelt vezető beosztásait a harminc-negyvenes korosztályba tartozók töltsék be.
Vágólapra másolva!

Egy frissen végzett hadnagynak minimum 25 évet kell leszolgálnia ahhoz, hogy tábornokká léptessék elő, és ennek megfelelő beosztást kapjon. A jelenlegi jogszabályok ma azt sem teszik lehetővé, hogy a még fiatalnak számító 30-40 éves korosztály tagjai - legyenek bármilyen jól képzettek is - kiemelt vezető beosztást töltsenek be a Magyar Honvédségben.

A honvédség átlagéletkora 32 év, ami összevetve a hozzánk hasonló méretű szövetséges tagállamok haderejével, kifejezetten jónak mondható. Az MH-ban jelenleg 955 ötven év fölötti hivatásos katona szolgál. Az 57. életév betöltése után mindenkinek kötelező nyugdíjba vonulnia, ez alól csak a honvédelmi miniszter adhat felmentést. Jelenleg egyedül a légierő parancsnoka túlkoros, a hosszabbítást szolgálati érdekkel indokolták. Hivatalosan 55 tábornok dolgozik a Magyar Honvédségen belül.

A tisztek 90 százaléka legalább egy idegen nyelven tud beszélni. A legtöbben, 3370-en angolul, 962-en németül, 176-an franciául beszélnek, és 2183 fő egyéb nyelvből vizsgázott. Mind többen vannak, akik két vagy több nyelvismerettel rendelkeznek, így 272 tisztnek három, 15-nek pedig négy felsőfokú nyelvvizsgája van. A magyar katonák felkészültségét mutatja, hogy a NATO parancsnokságain jelenleg 205-en töltenek be valamilyen beosztást. Például a szövetség déli szárnyának parancsnokhelyettese, valamint az I. számú magas készenléti parancsnokság logisztikai főnökhelyettese magyar tábornok. Az utóbbi szervezet, mely tavaly jött létre irányítja majd a NATO fegyveres akcióit.

A jövőben a megfelelő képzettség mellett a fizikai erőnlét is fontos szemponttá válik a katonák előremenetelében. Aki nem teljesíti az életkorának, beosztásának megfelelően előírt fekvőtámaszt, felülést, végleg vállfára akaszthatja egyenruháját. A már megindult vizsgálatok egyelőre kedvező eredményekről tanúskodnak.