Nem véd teljesen az új katonai oltóanyag sem

Vágólapra másolva!
A júniusban bevonuló katonák már olyan védőoltást fognak kapni, amely véd az agyhártyagyulladás W135-ös változata ellen is. A honvédelmi tárca kommunikációs főigazgatója korábban még azt állította, nem létezik olyan oltóanyag, amely védelmet nyújt az ilyen betegség ellen. A vezérkar egészségügyi csoportfőnöke szerint azonban már meg is rendeltek 2000 darabot a szérumból. Az új oltóanyag duplájába kerül az eddigi szernek, az agyhártyagyulladás minden változata ellen azonban ez sem nyújt teljes védelmet.
Vágólapra másolva!

A júniusban bevonuló sorkatonák már az agyhártyagyulladás W135-ös típusa ellen is fognak védőoltást kapni - tudta meg az [origo] Svéd László orvos vezérőrnagytól, a Honvéd Vezérkar egészségügyi csoportfőnökétől. A honvédség azt követően döntött a 2000 darab oltóanyag beszerzéséről, hogy a hét elején a szombathelyi laktanyából kórházba szállítottak egy kiskatonát, akinél az agyhártyagyulladásnak ezt a ritkább típusát diagnosztizálták.

A Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója, Matyuc Péter hétfőn még azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a betegség azon típusa ellen, amivel a szombathelyi kiskatonát kórházba szállították, nem létezik védőoltás. Svéd László ugyanakkor közölte, van olyan oltóanyag, amely véd az ilyen típusú agyhártyagyulladás ellen, a sorkatonák azonban eddig - 2000 februárja óta - csupán olyan védőoltást kaptak, amely a betegség A és C változata ellen véd. Az új szérum az agyhártyagyulladás W135 és Y típusai ellen is védelmet fog nyújtani. Ez a szer sem ad azonban teljes védettséget a betegséggel szemben, az agyhártyagyulladásnak ugyanis legalább 13 ismert változata van - tette hozzá a vezérőrnagy.

Svéd László elmondta, eddig azért nem használták ezt az oltóanyagot, mert a W135-ös típusú betegség - amely főként a fiatal felnőtteket veszélyezteti - a hazánkban előforduló agyhártyagyulladások mindössze 2-3 százalékát teszi ki. A vakcinát egyébként import útján lehet beszerezni, a hazai patikák ugyanis nem árusítják.

Fertőző és trópusi betegségekhttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/41522.7.10126066381717202772Könyv a Fókusz Online kínálatában

A vezérőrnagy elismerte, hogy míg a hazai laktanyákban szolgáló katonák nem kaptak a védőoltásból, addig az Afganisztánba készülő magyar egység számára már korábban rendeltek 150 adag szérumot. Svéd szerint erre azért volt szükség, mert abban a térségben ezek a betegségváltozatok komolyabb veszélyt jelentenek, mint Magyarországon. A vezérőrnagy hozzátette, nemcsak a katonáknak, hanem a térség országaiba induló turistáknak is ajánlatos beoltatniuk magukat.

Svéd László elmondta, a NATO-n belül nem kötelező ennek a védőanyagnak a használata, csupán az ajánlott szerek között szerepel. A vezérőrnagy szerint az adott országok saját hatáskörükben döntik el, hogy milyen szérumokat használnak. Magyarországon egyébként az egyik legszigorúbb oltási rendszer működik - tette a hozzá Svéd.

Az új szérum kétszer annyiba kerül, mint az eddig használt oltóanyag - mondta a vezérőrnagy, aki ugyanakkor nem tudott pontos számokat adni arról, hogy ez mennyivel fogja megnövelni az oltások költségét. Svéd annyit közölt, eddig évi 100 millió forintot költöttek oltóanyagokra, ez azonban nemcsak az agyhártyagyulladás elleni vakcinákat tartalmazta, hanem kilenc másik szérumot is.

Az agyhártyagyulladás négy típusa ellen védő anyagot azért nem lehet kapni Magyarországon, mert a patikáknak nem éri meg minden szerből külön készletet tartani. Az országos tisztifőgyógyszerész a Magyar Hírlapnak nyilatkozva elmondta, a gyógyszertárak nem kötelezhetők arra, hogy minden egyes kereskedelmi forgalomba kerülő oltóanyagból rendeljenek. A főgyógyszerész szerint vannak olyan patikák, amelyek a ritka ellenszérumokat is tartanak, azonban ők sem rendelkeznek minden engedélyezett szerrel.

Nincs újabb megbetegedés a laktanyában

Hazautazhatnak a hét végére a szombathelyi kiképzőközpontból azok a kiskatonák, akiknek nincsenek a szolgálattal összefüggő feladatai. Csönge József alezredes, a Savaria Kiképzőközpont parancsnok-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy pénteken 16 órakor megszüntetik az egészségügyi megfigyelést, és a kiskatonák eltávozást kapnak. Elmondása szerint a hétfői eset óta nem észleltek a kiképzőközpontban újabb megbetegedésre utaló jeleket, sőt a kórházban fekvő kiskatona állapota is jó, rendszeresen látogatják, orvosai szerint azonban megfigyelését még két hétig folytatni kell.