Közlekedés - péntek

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Budapesten péntek délután a Nagykőrösi úton a felüljárónál, az M7-es kifelé és az M7 bevezető szakaszán az Agip kútnál végeznek sebességmérést.

Vidéki utak

Ködfoltokra számítsanak a Dél-Dunántúlon, Pest, Nógrád és Heves megye nagy részén, Borsodban, a Tiszántúlon, valamint az Alföldön. Sűrű a köd Marcali, Dabas és Kecskemét közelében, Gyöngyös, Miskolc és Edelény térségében csak 50 m-ig lehet ellátni. Hasonlóan rosszak a látási viszonyok Zalában, Szabolcsban és Berettyóújfalu közelében.

A személyautósoknak Hegyeshalomnál kifelé harminc percet kell várakozniuk. A teherautósok befelé Hegyeshalomnál három, Sopronnál ki- és befelé is egy-egy órás várakozással számoljanak.

A 3-as főúton, Miskolcon a 183-as km-nél megsüllyedt a burkolat, sávlezárás van érvényben. A 4- es főúton Albaertirsa és Ceglédbercel között mindkét irányban burkolatszélesítés van. Az 5-ös főúton Alsónémediben 7,5 tonnás, Kiskunfélegyházán pedig 5 tonnás súlykorlátozást vezettek be. A nehezebb teherjárművek csak célfuvarban hajthatnak be a településekre. A 6-os főúton Pécsett a 197-es km-nél a külső sávot lezárták, mert közművezetéket építenek. Ugyancsak a 6-os főúton Szigetvárnál csatornát kötnek be, ezért a 230-as és 231-es km között félpályás lezárás van érvényben. A 33-as főúton Hortobágy átvezető szakaszán, a 35-ösön Józsa belterületén építési munka miatt érvényben maradtak a sebességkorlátozások. A 47-es főúton az Algyői Tisza-hídon burkolathiba miatt vezettek be sebességkorlátozást.