Feladta magát Torgyán tanácsadója

Vágólapra másolva!
Előre értesítette a rendőröket érkezéséről Simon László, Torgyán egykori tanácsadója. Így miután kilépett a repülőgépből Ferihegyen, azonnal őrizetbe vették. A rendőrök pénteken hivatalosan is közölték vele, hogy hűtlen kezeléssel gyanúsítják egy búzaügylet kapcsán. Simon tagadta bűnösségét, de részletes vallomást egyelőre - ügyvédje szerint megromlott egészségi állapota miatt - még nem tett.
Vágólapra másolva!

Pénteken kihallgatták Simon Lászlót. A rendőrök közölték vele, hogy egy korábbi búzaügylet miatt többrendbeli, mitegy 150 millió forintos kárt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Simon - megromlott egészségi állapota miatt - érdemben nem tett még vallomást, de tagadta bűnösségét. Előzetes letartóztatását egyelőre nem kezdeményezte a rendőrség - mondta Bánáti János, Simon ügyvédje.

Az ügyvéd közölte azt is, hogy Simon László előre értesítette érkezéséről a magyar hatóságokat. Bánátit védence levélben tájékoztatta arról, hogy Budapestre utazik. Az ügyvéd pedig - Simon kérésére - közölte ezt a rendőrséggel. Így amikor a férfi kilépett a repülőből, már várták az ORFK munkatársai és azonnal őrizetbe vették.

Torgyán egykori bizalmasa tudta, hogy Ferihegyen őrizetbe veszik, mert hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Ennek ellenére döntött úgy, hogy haza jön. Bánáti azt állítja, hogy védence önként jött Magyarországra, sem az izraeli, sem a magyar hatóságok nem kényszerítették erre. Az ügyvéd arra a kérdésre, hogy Simon miért csak most, két és fél év után utazott Magyarországra, azt mondta: "minden szempontot összevetve most érett meg erre a helyzet". Eddig ugyanis többek között üzleti ügyei miatt nem akarta elhagyni Izraelt.

Simon Lászlót, Torgyán József egykori tanácsadóját csütörtökön este fogták el Ferihegyen. Az üzletembert két és fél éve kereste a rendőrség. Először országos, majd 2001 szeptemberétől nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: az ORFK szerint Simon László alaposan gyanúsítható azzal, hogy a GMS 96. Kft. ügyvezető igazgatójaként kötelességének megszegésével 1999-2000 - ben a társaság sérelmére többrendbeli hűtlen kezelés bűntettét követte el egy búzaügylet során, amellyel összesen 150 millió forint vagyoni hátrányt okozott - mondta a szóvivő.

Eddig azért nem tudták őrizetbe venni, mert Izraelben telepedett le és lapértesülések szerint állampolgárságot is kapott. Bár a magyar hatóságok két éve tudják, hogy hol lakik Simon, az izraeli hatóságok nem keresték. Tavaly nyáron a magyar rendőrök fel is függesztették a nyomozást az ügyben és arra vártak, hogy Izrael döntsön a gyanúsított kiadatásáról.

Simon az FVM irányítása alatt álló valamennyi cég szerződéseibe betekinthetett Torgyén minisztersége idején, s azután hagyta el az országot, hogy több agrárcég vezetőjét letartóztatták 2001 nyarán.

Komáromi Gergely