Törvényt sértett a fővárosi önkormányzat

Vágólapra másolva!
Akár több tízmillió forintos pénzbüntetésre is számíthat a fővárosi önkormányzat , mert a főpolgármesteri hivatal informatika ügyosztálya súlyos mulasztásokat követett el egy informatikai közbeszerzés kapcsán.
Vágólapra másolva!

A döntést a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottságának elnöke és alelnöke közölte a testület csütörtöki ülését követően. Elmondták, hogy a bizottság egy hete törvénysértéseket állapított meg a csaknem 300 millió forintos közoktatási informatikai rendszer kiépítésére kiírt tender kapcsán. A témát akkor elnapolták, és kérték a főpolgármestert az ügy kivizsgálására.

Deák András (MKDSZ) elnök közölte, hogy összevetette az ügyosztály mostani előterjesztését a főpolgármesteri hivatal vizsgálóbiztosa által korábban feltárt jogsértésekkel. Ekkor számára kiderült, hogy az ügyosztály az újabb előterjesztésében félretájékoztatva a bizottságot, nem korrigálta mulasztásait.

Az elnök szerint a szocialisták megszavazták volna az ügyosztály rossz előterjesztését azzal, hogy majd később módosítják azt. Az SZDSZ az ellenzékhez hasonlóan elvetette ezt, és javasolta, hogy pénteken rendkívüli ülésen foglalkozzanak az üggyel ismét, immár harmadik alkalommal.

Geberle Erzsébet (SZDSZ) alelnök megerősítette, hogy az ügyosztály valóban anélkül terjesztette ismét a bizottság elé az anyagot, hogy kijavította volna a kifogásolt részeket. Elmondta, hogy a 300 millió forint körüli pályázatot még tavaly írták ki a fővárosi középiskolák között kialakítandó közös informatikai hálózat létrehozására.

A bizottság augusztusban határozott arról, hogy melyik három pályázóval kívánja lefolytatni a további tárgyalásos eljárást. A közbeszerzési törvény szerint az ügyosztálynak öt napon belül értesítenie kellett volna az érintetteket, ez azonban elmaradt.

Geberle Erzsébet közölte: egy hete az ügyosztály a vizsgálóbiztos súlyos törvénytelenségeket tartalmazó megállapításai nélkül küldte ki az előterjesztést. Az anyagot akkor levette napirendjéről a testület, és levélben fordult a főpolgármesterhez.

Az alelnök szerint, ha a közbeszerzési döntőbizottság megállapítja a törvénysértést, akkor beruházás értékének 10 százalékát kell büntetésként kifizetnie a fővárosnak. Megjegyezte, hogy az ügyosztály a nagy leterheltségre hivatkozik, mondván, sok szálon futnak az informatikai beruházások.