Több százmilliós csalási ügy a bíróságon

Vágólapra másolva!
Exporttámogatások felvételével megvalósított több százmilliós csalási ügyet tárgyalt a Fővárosi Bíróság. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 1994-95-ben hamis adatokkal rendelkező, illetve tényleges külkereskedelmi tevékenységet nem folytató cégek vezetőivel együttműködve igényelt és vett fel jogosulatlanul exporttámogatást az adóhatóságtól.
Vágólapra másolva!

Másodfokon folytatódott csütörtökön Andráskó József és társai büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. Exporttámogatások felvételével megvalósított több százmilliós csalás, illetve jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt négy év letöltendő börtönnel sújtotta elsőfokú, nem jogerős ítéletében 2000 novemberében a Pesti Központi Kerületi Bíróság az elsőrendű vádlottat és két társát.

Az ügy öt további vádlottját egy és két év közötti felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az elsőfokú bíróság, két vádlottat pedig felmentett. Az elsőfokú ítélet ellen mind az ügyészség, mind a védők fellebbezést jelentettek be. A másodfokú bíróság előtti csütörtöki tárgyalási napon a negyed- és ötödrendű vádlottak védői szólaltak fel.

Az ötödrendű vádlott védője közölte: védence nem fiktív szerződéseket írt alá, szándékában állt a szerződésben vállaltak teljesítése, erre azonban objektív okok miatt nem kerülhetett sor. A negyedrendű vádlott védője több ponton vitatta az elsőfokú bírság ítéletének indoklását. Az elsőrendű vádlott Andráskó József védője kijelentette: nyomós oka van arra, hogy nem szólal fel a csütörtöki tárgyalási napon. A tárgyalást március 31-ére halasztották.

Andráskó József a sajtóból korábban úgy is ismertté vált, mint aki Nikolits István szocialista országgyűlési képviselő, a Horn-kormány egykori titkosszolgálatokat felügyelő miniszterének kampányfőnöke volt az 1994-es parlamenti választások idején.

Andráskó József 1990 és 1994 között az APEH Pest Megyei Igazgatóságán dolgozott, aztán ügyvédként tevékenykedett. A vádirat szerint 1994-95-ben hamis adatokkal rendelkező, illetve tényleges külkereskedelmi tevékenységet nem folytató cégek vezetőivel együttműködve igényelt és vett fel jogosulatlanul exporttámogatást az adóhatóságtól.