Zsarolás gyanúsítottjai őrizetben Székesfehérvárott

Vágólapra másolva!
Úgynevezett hallgatási pénzt próbált kizsarolni három férfi egy székesfehérvári vállalkozótól, akiket kedden a rendőrség őrizetbe vett.
Vágólapra másolva!

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata információi szerint az elkövetők még tavaly tavasszal ajánlották fel a vállalkozónak, hogy beszedik mintegy kétmillió forintos kintlévőségét egy korábbi üzlettársától. "Munkadíjként" az összeg több mint felére tartottak igényt, valamint a vállalkozótól még 70 ezer forintot is kaptak a felmerülő egyéb költségekre.

A behajtók az elmúlt héten ismét jelentkeztek a vállalkozónál, s megfenyegették, ha nem kapnak tőle egy mobiltelefont, illetve készpénzt, tájékoztatják korábbi közös ügyletükről a rendőrséget. A vállalkozó átadott ugyan nekik egy mobilkészüléket, azonban feljelentést tett a rendőrségen. A zsarolók kedden jelentkeztek ismét, telefonon negyedmillió forintot követeltek a hallgatásukért, s a pénz átadásának helyszínéül a vállalkozó üzletét jelölték meg.

A pénz átadásán ott voltak a rendőrök is, s elfogták a papírdobozba csomagolt bankók átvevőjét. Az elfogott férfi elmondta, hogy az ő feladata csak az átvétel volt, s megbízóit is csak a becenevükön ismeri, a pénzt pedig egy lépcsőházban kellett volna átadnia nekik.

A férfit követték a rendőrök, így a pénz átadásakor elfogták és előállították a zsarolókat, melyek közül kihallgatásuk során egyikük panasszal élt a gyanúsítás ellen, egy megtagadta a vallomástételt, beismerő vallomást csak a harmadik gyanúsított tett.

A három elkövető közül egy büntetett előéletű, ellene vagyon elleni bűncselekmények miatt többször folyt eljárás. A rendőrség mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta.