Nyolc új egyetemi kar szeptembertől

Vágólapra másolva!
Az oktatási tárca elképzelése szerint nyolc új kar jönne létre 2003 szeptemberétől a budapesti ELTE-n, valamint a debreceni, a szegedi és a veszprémi egyetemeken. Megszűnne viszont az ELTE tanárképző főiskolai kara, amelynek helyét más karok foglalnák el.
Vágólapra másolva!

Az oktatási tárca a pénteki kormányülésre nyolc új egyetemi kar indításáról és egy megszüntetéséről szóló javaslatot fog benyújtani. A tárca helyettes államtitkára a Népszabadságnak elmondta: 2003 szeptemberétől a Debreceni Egyetemen gyógyszerészeti és fogorvos-tudományi kart alakítanának ki, és újra indulna a képzés az állam- és jogtudományi karon is.

Az elképzelés szerint az ELTE-n megszűnne a tanárképző főiskolai kar, viszont létrejönne egy pedagógiai és pszichológiai, egy társadalomtudományi, valamint egy informatikai kar. A Veszprémi Egyetemen két új kar indulna: egy informatikai és egy gazdaságtudományi. A Szegedi Tudományegyetemen pedig a konzervatórium alapjain létrejönne egy zeneművészeti főiskolai kar.

A helyettes államtitkár szerint az új karokra azért van szükség, mert változások történtek a képzések rendszerében. Megerősödött például az utóbbi években az informatikai oktatás, amely iránt a hallgatók érdeklődése is megnőtt. A tárca közlése szerint az új karok indítását a Magyar Akkreditációs Bizottság támogatja.