Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök és kabinetje az államfői hivatal Sándor-palotába költözésével felszabaduló helyiségekbe költözik át a Parlamentben. Az átköltözés nem jár pluszköltséggel, de több napot vesz igénybe.
Vágólapra másolva!

A kormányfő Mádl Ferenc köztársasági elnök helyére költözik, a miniszterelnök kabinetfőnöke pedig az államfő kabinetfőnökének irodáját kapja meg. A megüresedő szobákban, amelyeket eddig a miniszterelnök és munkatársai használtak, vélhetően bizottsági helyiségeket alakítanak ki - közölte a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán azt is elmondta, hogy a köztársasági elnök által használt tárgyalóterem, a Munkácsy-terem a jövőben a kormány ülésterme lesz.

Az átköltözés nem jár pluszköltséggel, mert a szobákban semmiféle átalakítás nem indokolt és senki nem vásárol új bútorokat - közölte a szóvivő.

Gál J. Zoltán megjegyezte: a köztársasági elnöki irodák birtokba vételével lehetőség nyílik arra, hogy a miniszterelnök és közvetlen környezete egymáshoz közelebb végezhesse munkáját. A kormányszóvivő úgy ítélte meg, hogy az államfő költözéséhez hasonlóan a miniszterelnök és kabinetjének áthelyezése is több napot vesz igénybe, a folyamat a héten elkezdődik.