Az MSZP egyelőre megtartja a nevét és a logóját

Vágólapra másolva!
A szocialisták mai elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy az MSZP semmiképpen sem jelöl kormánytagot, államtitkárt, valamint egyéni képviselőt az európai parlamenti választáson. Listán bejutott országgyűlési képviselők elvileg indulhatnak, de a jelöltek többsége nem a parlamentből kerül ki. Az elnökségi ülés után az is kiderült: a párt nevének megváltoztatása nem szerepel a márciusi kongresszus napirendjén.
Vágólapra másolva!

Az alapszervezetekben várhatóan mintegy húszszázalékos lesz a tisztújítás, megyei szinten viszont kisebb változás várható - mondta a márciusi pártkongresszust előkészítő országos elnökségi ülést követően Kovács László pártelnök. Várhatóan a megyei elnökök felének lesz majd kihívója. Kovács közölte azt is, hogy nem szerepel a márciusi pártkongresszus napirendjén az MSZP nevének, valamint logójának megváltoztatása. Tavaly ősszel lapértesülések szerint a szocialista párton belül felmerült, hogy meg kellene változtatni a párt nevét.

Nézze meg az [origo] új EU-oldalát!/nagyvilag/index.htmlEurópai Parlament/nagyvilag/20030113europai1.htmlIsmerje meg az intézményt!

Az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban a pártelnök kijelentette: az MSZP semmiképpen sem jelöl kormánytagot, államtitkárt, valamint egyéni képviselőt az európai parlamenti választáson. Megjegyezte: listás országgyűlési képviselők elvileg indulhatnak majd, de a jelöltek többsége nem a parlamentből kerül majd ki. A párt első és második vonalából valószínűleg nem lesznek jelöltek. Az európai képviselőjelötek kiválasztása már megkezdődött, jelenleg mintegy száz emberrel tárgyalnak, nem végleges az MSZP-lista - mondta Kovács.

Az EU - népszavazással kapcsolatos kampányt február 15-én indítják a szocialisták - döntött az elnökség. A kampányban arra buzdítják majd a választókat, hogy vegyenek részt a szavazáson. Kovács elmondta, hogy nem festenek rózsaszín képet az EU-ról, a csatlakozás átmeneti nehézségeiről is szólnak majd és arról is, hogy mit tesz ezügyben a kormány.

Az elnökség elfogadta a román szociáldemokratákkal kötendő együttműködési szerződés szövegét. A két párt közötti szerződést valószínűleg egy Medgyessy- Kovács-Nastase találkozó keretében írják majd alá, amelynek időpontjáról még nem döntöttek.