Ismét sztrájkolhatnak a buszvezetők

Vágólapra másolva!
Újabb Volán-sztrájk várható, ha a dolgozók bérfelzárkóztatásáról tárgyaló felek január 31-ig nem tudnak megállapodni. Az álláspontok hétfőn sem közeledtek egymáshoz - írja a Népszabadság. A tárgyalásokat a hét közepén folytatják.
Vágólapra másolva!

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. tárgyalói értetlenül fogadták a szakszervezet elutasítását a hétfői tárgyalásokon, mert mint mondták, a bérfelzárkóztatására tett legutóbbi, hároméves lépcsőzetes keresetemelésre vonatkozó ajánlatuk nagyvonalú. Ennek keretében az idén 124 ezer forintra, jövőre 132 ezer forint fölé, a következő évben pedig 140 ezer forint fölé emelkedhetne a csoport munkavállalóinak jövedelme. A munkáltató továbbra is hajlandó egyeztetni a szakszervezettel.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke, Inokai Géza szerint a munkáltatói oldal eddigi javaslatai érdemben nem különböznek egymástól. A szakszervezet továbbra is fenntartja a Volán dolgozók bérfelzárkóztatására vonatkozó követelését, amit a munkáltató, a tulajdonos eddigi javaslatai nem elégítenek ki - mondta Inokai.