Folytatódik az Orbán-Lendvai per

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor volt miniszterelnök még tavaly júniusban indított pert Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője ellen. Orbán jelképes, egy forintos kártérítést követel Lnedvaitól, mert szerinte megsértette a jó hírnévhez való jogát, amikor a leköszönt kormány pénzügyi döntéseit bírálta. A per októberben kezdődött.
Vágólapra másolva!

Az Orbán Viktor ügyvédje által benyújtott kereset Lendvai Ildikó május 23-i sajtótájékoztatóján kiosztott "Fehér lapok az Orbán-kormány bukása utáni korrupció-gyanús döntésekről" című sajtóanyagra hivatkozik. A keresetlevél szerint személyiségi jogokat sért az általános megjegyzéseket tartalmazó bevezetőből, valamint a sajtóhírekből összeállított, "Az Orbán-kormány állami vagyont magánvagyonná változtató döntései" alcímet viselő, sajtóválogatásból álló irat.

"A közvélekedés előtt személyemet, az általam vezetett kormányt és annak tevékenységét Lendvai Ildikó a kérdéses irat révén rendkívül kedvezőtlen színben tünteti fel, burkoltan és kevésbé burkoltan azt sejteti, hogy törvényellenes cselekmények részesévé váltam" - olvasható Orbán Viktor keresetlevélben. A kereset szerint a kiosztott iratban szereplő valótlan kijelentések alkalmasak arra, hogy Orbán Viktor személyének a közvélemény szempontjából téves megítélését eredményezzék.

Az alperes Lendvai Ildikót képviselő ügyvéd szerint nem biztos, hogy Orbán Viktor megfelelő alperest választott. Megjegyezte: nem róható az alperes terhére az, hogy a sajtó mit mond vagy interpretál. Ez esetben mást kell beperelnie. A szocialista politikus ügyvédje közölte: a felperesnek ebben a perben azt kell bizonyítania, hogy szoros összefüggés volt a kiosztott röpirat és Lendvai Ildikó sajtótájékoztatója között.

Orbán Viktor jogi képviselője a tv2 televízió adásainak felvételét csatolta be bizonyítékként. A keddi tárgyaláson kerül sor a tévéfelvétel megtekintésére. A későbbiekben pedig sor kerülhet az eseményen részt vevő újságírók tanúkénti meghallgatására is.

A volt miniszterelnök ügyvédje közölte: a keresetben kérik a jogsértés megtörténtének megállapítását, Lendvai Ildikó eltiltását a további jogsértéstől, valamint azt, hogy a bíróság kötelezze az MSZP-s politikust: közlemény formájában adjon elégtételt. Orbán Viktor azt is kérte, hogy a bíróság kötelezze Lendvai Ildikót egy forint jelképes, nem vagyoni kár megtérítésére.