Szlovák tiltakozás, magyar vizsgálat Esztergomban

Diplomáciai bonyodalmat okozott Szlovákia és Magyarország között, hogy az Illyés Közalapítvány esztergomi hivatalvezetője kilenc szlovákiai magyar szülőnek adott hétfőn oktatási támogatást, írja a Népszabadság. A státustörvényben meghatározott segélyezés rendjét a két ország között hivatalosan még nem rögzítették.

A szlovák külügyminisztérium hivatalos magyarázatot kér Magyarországtól, hogyan fordulhatott elő, hogy Esztergomban a státustörvény alapján magyar nemzetiségű szlovákiai szülők pénzt kaptak. A státustörvény értelmében a gyermeküket magyar nyelvű iskolába járató, határon túli szülők évi húszezer forintos támogatásra jogosultak. Szlovákia azonban nem hajlandó elfogadni a kedvezménytörvényt, így a törvény végrehajtását Szlovákiában ideiglenesen felfüggesztették.

Veress László, a határon túli magyarok támogatására létrejött Illyés Közalapítvány esztergomi hivatalvezetője hétfőn kilenc szlovákiai magyar szülőnek adott át húszezer forintos csekkeket a státustörvény értelmében. A pénzt erre a célra a kormány utalta át a közalapítványnak, és Veress szerint felhatalmazása is volt a kifizetésekre. A hivatalvezető összesen 136 szülőnek szeretné kifizetni a támogatást. A szlovák kormány azonban nem fogadja el a státustörvény alkalmazását. A pozsonyi külügyminisztérium szóban kért magyarázatot a kifizetésekről, és több rosszalló nyilatkozat is megjelent a sjatóban. A magyar külügybe válaszul behívatták a budapesti szlovák nagykövetet, hogy magyarázza meg, miért a sajtón keresztül üzennek a szlovák diplomaták, írja a Népszabadság.

Ugyanakkor Magyarországon is vizsgálat indul Veress ügyében, mert a mostani kormány nem ismeri el az Illyés Közalapítvány vezetését, és Veress Lászlótól már korábban megvonták a bizalmat. Az alapítvány Orbán-kormányhoz kötődő kurátorai szerint még érvényben van megbízatásuk, a Medgyessy-kormány azonban úgy értelmezi a törvényt, hogy lejárt mandátumuk. Így bár állami alapítványról van szó, a mostani kifizetések a kormány tudta nélkül történtek.