Háromszáz millióba kerülnek az EU-levelek

Vágólapra másolva!
Januárban már kiküldi az első EU-leveleket az Európa Unió Kommunikációs Közalapítvány. A posta szerint legalább két hetet vesz igénybe a kézbesítés, de február közepére mind a 3,8 millió háztartásba eljut a levél. A küldemények elkészítése 225 millió forintba kerül, erre jön rá a körülbelül 100 milliós postaköltség.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Somody Imre, háttérben az EU-logo Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az Európa Unió Kommunikációs Közalapítvány kuratóriuma pénteken tartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját abból az apropóból, hogy mostanra állt fel a kuratóriummal együtt dolgozó csapat.

Somody Imre, a kuratórium alelnöke elmondta: a kuratórium 2,2 milliárd forintból gazdálkodik, ennek azonban csak a tíz százalékát fordíthatják működtetésre. A jelenlegi legnagyobb költség a 3,8 millió háztartásba eljutó EU-levél, melyet Palánkai Tibor, a kuratórium elnöke írt alá. A levél elkészítése 225 millió forintba kerül, erre jön rá a postaköltség, ami Somody szerint körülbelül 100 millió forint lesz. Hozzátette: ez kedvezményes ár a posta részéről.

A levélben a közalapítványt mutatják be, illetve a családok válaszlevélben megjelölhetik azokat a témaköröket, amelyekről a későbbiekben tájékoztatást várnak.

Somody bemutatta az alapítvány hivatalos logóját is, melyet Fatér Barna grafikus készített. Ezt a logót már az EU-leveleken is látni lehet majd. Azt egyelőre nem tudták megmondani, mennyibe kerül pontosan a logó, mivel az ár attól függ, hány helyen használják fel az ábrát. Somody szerint azonban az összeg nem lesz több 4 millió forintnál. A szerződést a napokban írják alá.

Csütörtökön döntenek a közbeszerzési eljárásokról is. Mint ismeretes, négy tárgykörben - PR, direkt marketing, reklám és rendezvényszervezés - írtak ki pályázatot, jelenleg 15 céggel folynak a tárgyalások.

Kádár Béla közgazdász, a kuratórium tagja reményét fejezte ki, hogy az április 12-i népszavazáson 70 százalék felett lesz az igen szavazatok száma.