Titkosszolgálati vizsgálat az iraki menekült ügyében

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indít a Nemzetbiztonsági Hivatal, hogy kiderüljön: kik és miért szivárogtatták ki a sajtónak, hogy a múlt hétvégén elfogott iraki menekültek egyike Szaddám Huszein volt ezredesének vallotta magát. Állítólag fordítási hibából származott a félreértés, hogy a menekült iraki ezredes lenne, a titkosszolgálat azóta mát tisztázta, hogy valójában ki az elfogott menekült.
Vágólapra másolva!

Minden érintett hatóságra kiterjedő vizsgálatot indít a Nemzetbiztonsági Hivatal, hogy kiderüljön: kik és miért szivárogtatták ki a sajtónak, hogy a múlt hétvégén elfogott iraki menekültek egyike Szaddám Huszein volt ezredesének vallotta magát - értesült kormányhoz közel álló forrásokból a Népszabadság. A hír ugyanis még azt megelőzően került nyilvánosságra, hogy a biztonsági szolgálatok leellenőrizhették volna a férfi állításait múltjával kapcsolatban.

Az iraki ezredesről megjelent hír abból eredt, hogy tolmácsolási hibából az első jegyzőkönyvekben még az olvasható: a férfi ezredesként szolgált az iraki hadseregben. Emiatt a magyar titkosszolgálatok azonnal, és a szokottnál is alaposabb biztonsági ellenőrzés alá vetették, sikerült is tisztázniuk, hogy ki ő valójában.

A menekültekről szóló hírek kiszivárogtatása több szempontból is veszélyes - állítják kormánykörökben. A menedéket kérőkről nyilvánosságra hozott információk alapján Irakban a hatóságok felkutathatják az illető hozzátartozóit, és börtönnel, de előfordult már, hogy halállal büntették őket rokonuk "hazaárulásáért". Emellett Magyarország nemzetbiztonsági fenyegetettségét is növelheti, ha az iraki hatóságok naprakész tájékoztatást kapnak arról, hogy országukból milyen múltú és beosztású emberek kértek menedékjogot hazánkban. Mindezek miatt kormánykörökben elhatározták: a történtek nem maradhatnak következmények nélkül, ezért mindenre kiterjedő nyomozásra utasították a titkosszolgálatokat - írja a Népszabadság.