Vágólapra másolva!
Újabb három embert, köztük egy vám- és pénzügyőrt vettek őrizetbe csütörtökön, Borsod megyében egy 200 millió forintos vesztegetéssel összefüggésben; az ügyben eddig 32-en vannak előzetes letartóztatásban.
Vágólapra másolva!

Boholy Zoltán megyei főügyész elmondása szerint az őrizetbe vett három személyt pénteken hallgatják ki, és ezt követően minden bizonnyal indítványozzák előzetes letartóztatásukat. Január 11-én 26 vám- és pénzügyőrt, továbbá az ügyben érintett 5 vállalkozót vették őrizetbe, január 13-án pedig a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket. Később további egy gyanúsított előzetes letartóztatását is elrendelte a Miskolci Városi Bíróság, így már 32-en vannak előzetesben.

Az előzetes letartóztatásba helyezetteket - vám- és pénzügyőröket, továbbá édesség-nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkozókat - hivatalos személy által fontosabb ügyben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, valamint különösen nagy értékű vámárura üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csempészet bűntettével gyanúsítják.

Az alapos gyanú szerint a vám- és pénzügyőrök észak-magyarországi határátkelőkön készpénz ellenében hivatali kötelességüket megszegve készpénzért elősegítették 200 tonna, több mint 200 millió forint értékű édesség és cukor Magyarországra csempészését.

Csempészettel és vesztegetéssel gyanúsítanak vámosokat/itthon/20030111csempeszettel.html

A vám- és pénzügyőrök engedéllyel nem rendelkező szállítási vállalkozók gépjárműveinek használatát is engedélyezték illegálisan a nemzetközi forgalomban.

Boholy Zoltán hangsúlyozta, hogy a csütörtöki újabb őrizetbe vételekkel a főügyészségi nyomozás és a vizsgálat még korántsem fejeződött be a nagyszabású, szerteágazó és igen bonyolult korrupciós ügyben.