A lakók nem veszik komolyan az IKEA ajánlatát

Vágólapra másolva!
Sok lakó nevetségesnek, komolytalannak tartja az IKEA szerdai ajánlatát, melyben bruttó 25 millió forintot kínált fel az Örs vezér téri házak lakóinak, cserébe azért, hogy ne indítsanak ellene pereket. Ez az összeg lakásonként 35 ezer forintot jelentene, ami nem fedezné a keletkezett károkat, másrészt a lakók nem egy ilyen alkuban látják a helyzet megoldását.
Vágólapra másolva!

Bruttó 25 millió forintot (nettó 20 milliót) ajánlott az IKEA a környező Örs vezér téri házak lakóközösségeinek kedden este. Cserébe az áruház vezetősége elvárja, hogy a lakók írásban nyilatkozzanak: nem indítanak további pereket az építkezés miatt, nem támadják meg a bíróságon az áruházat. Sok lakó komolytalannak, sőt egyesek ízléstelennek találják a bútoráruház ajánlatát, hiszen hiába hoz egy lakóközösség több mint fele döntést a pénz elfogadásáról, attól nem tilthatják meg senkinek, hogy később pert indítson az áruház ellen - mondta az [origo]-nak Langer Ivánné, az egyik érintett ház lakója, aki az építkezés ellen tiltakozókat képviseli. Emellett ez az összeg lakásonként 35 ezer forintot jelentene, ami sok esetben nem fedezné az áruház által okozott károkat. A lakó többek között azt említette, hogy jelentős mértékben nőtt a zajszint és a légszennyezettség az épület kibővítése óta, és több lakásban keletkeztek repedések. Mindezek miatt a lakások értéke is csökkent.

Az érintett négy társasház lakóinak az Örs vezér terén, illetve az Ond vezér útján, március 31-ig kell döntést hozniuk, addig áll az IKEA ajánlata. Ha a lakók elfogadják az alkut, mindenkinek írásba kell adnia, hogy nem indít pert az építkezés ellen. A tiltás a fizikai károk miatti perekre nem vonatkozik, ilyen típusú pereket indíthatnak - ide tartozik a falak megrepedése is. Jelenleg több per is folyamatban van az IKEA ellen, de arra nem köteleznék a lakókat, hogy a már megindított ügyektől is elálljanak. A lakók nagy része nem ilyen alkut szeretne kötni, mert ezzel nem oldódnak meg a problémák - mondta Langer Ivánné.