A Greenpeace feljelentést tesz a veszélyes hulladék miatt

Vágólapra másolva!
A Greenpeace és a Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör a Legfelsőbb Ügyésznél tesz feljelentést a hajdúböszörményi veszélyes hulladékok ügyében. Néhány napja került nyilvánosságra, hogy egy vállalkozó legalább hat éve tárol 26 tonna veszélyes hulladékot egy családi ház udvarán.
Vágólapra másolva!

A Greenpeace és a Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör a Legfelsőbb Ügyésznél tesz feljelentést a hajdúböszörményi veszélyes hulladékok ügyében. Az ismeretlen tettes ellen indítandó feljelentéssel a környezetvédő szervezetek azt szeretnék elérni, hogy az üggyel környezetvédelmi bűnügyként is foglalkozzanak a hatóságok. A környezetvédők szerint a veszélyes hulladékot évek óta egy családi ház melléképületében tároló cég kimerítette a "környzetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezésének" cselekményét. Így a cég vezetői a környzetvédelmi felügyelőség pénzbírságán túl akár szabadságvesztésre is számíthatnak - áll a környezetvédő szervezet közleményében.

A veszélyes hulladékokat a végső kezelésig átmenetileg veszélyeshulladék-tárolóban kellene elhelyezni, a környezetvédő szervezet elutasít minden olyan tervet, amely a fellelt veszélyes hulladékok elégetésére vonatkozik. Az elégetés által ugyanis a mérgező hulladék nem megszűnik, csak átalakul: szilárd méregből légnemű méreggé válik - közölte a Greenpeace.

A Greenpeace emellett a transzformátorolaj pontos összetételének vizsgálatát is szeretné elérni, információik szerint az illetékes környezetvédelmi felügyelőség ezt még nem végezte el. Nem vizsgálták továbbá azt sem, vajon a hordókból szivároghatott-e ki az elmúlt években veszélyes anyag - közölte a Greenpeace.