Vádlott rendőr verekedett a hatvani bíróságon

Vágólapra másolva!
A gyöngyösi rendőrkapitányság csalással vádolt munkatársa tárgyalás közben megtámadott és földre lökött egy ellene tanúskodó férfit kedden a hatvani bíróságon. A bíró értesítette a rendőrséget, miközben a vádlott folyósón várakozó édesapja is nekiesett a tanúnak.
Vágólapra másolva!

Ifjabb N. S., aki ellen jelentős kárt okozó csalás és egyéb bűncselekmények miatt másodrendű vádlottként folyik az eljárás, a tárgyalás közben megtámadta a tanút, aki éppen az ügyvéd kérdéseire válaszolt. A sértettet a földre lökte, súlyosan megfenyegette és a bántalmazást a tanácsvezető bíró felszólítása ellenére sem hagyta abba.

A bíróság épületében dolgozó biztonsági őrök fékezték meg a vádlottat, aki még ezt követően is fenyegetőzött és támadóan lépett fel - közölte a Heves Megyei Bíróság sajtószóvivője, aki azt nem tudta sem cáfolni, sem megerősíteni, hogy a verekedő a rendőrség állományához tartozik.

A bíró értesítette a rendőrséget, miközben a vádlott folyósón várakozó apja, idősebb N. S. is rátámadt a tanúra. Ezek után a bíró felfüggesztette a tanú meghallgatását és elrendelte ifjabb N. S. előzetes letartóztatását; majd garázdaság bűntette miatt feljelentést tett a verekedő vádlott ellen - közölte a sajtószóvivő.

Fridrik József, a gyöngyösi rendőrkapitányság vezetője szabadságát tölti, ezért nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. Varga Tamás, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese nem tudott válaszolni arra a kérdésére, hogy felfüggesztik-e a verekedő rendőr szolgálati jogviszonyát.