Orbán, Áder és Kövér új pártot csinál a Fideszből

Vágólapra másolva!
A Fidesz kétnapos kihelyezett elnökségi ülése után Orbán Viktor kijelentette, hogy 2003. december végéig a Fidesznek intellektuális, szerkezeti és személyi változásokon is keresztül kell mennie. Teljesen nyitottá kell válnia ahhoz, hogy az EU-ban egy erős néppártként tudja képviselni Magyarországot. A párt átalakítását Orbán Viktor, Áder János és Kövér László készíti elő. Orbán arról még nem döntött, hogy indul-e elnökjelöltként a következő, májusi pártkongresszuson. Egyelőre arról sem döntöttek, mi lesz az új, a Fidesz alapjain létrejövő párt neve.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor bejelentette, hogy május 10-én lesz a Fidesz tisztújító kongresszusa, amikor is új fejezetet nyitnak a párt életében. A volt kormányfő szerint jelentős átalakításon kell átmennie a pártnak, vagyis személyi, szerkezeti és intellektuális változásokon is.

Az Európai Unióban egy olyan erős szervezetre van szükség, mint amilyen a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU. Vagyis jelentős taglétszámmal kell bírniuk, emellett szükség lesz egész országot behálózó szervezetre, és arra is, hogy a pártélet ne csak a választásokból és a közvetett irányításból álljon, hanem legyen közvetlen párton belüli irányítás is. Például bizonyos kérdésekben belső népszavazásokat kell tartani - mondta Orbán.

A kisközösségeket és civil szervezeteket is el kell tudni érni a volt kormányfő szerint. Az új párt az egész politikai jobbközepet magába akarja foglalni. Ehhez a Fidesz alapszabályát is módosítani kell. Orbán szerint ehhez az átalakuláshoz nem is lesz elég egy kongresszus. Elképzelhető, hogy decemberben egy újabb kongresszuson kell beszámolnia az új vezetőségnek a fejleményekről. Az alapszabálymódosítást egy háromtagú bizottság készíti elő. A testület tagjai Áder János, Kövér László és Orbán Viktor lesznek.

Az elkövetkezendő néhány hétben végéigjárják a megyéket, és különböző megbeszéléseket tartanak, hogy megtudják: milyen változásokat javasolnak a helyi szervezetek. Szerinte 30-40 nap kell ahhoz, hogy kiderüljön: létre lehet-e hozni egy CDU-szerű pártot a Fidesz alapjain.

Orbán elmondta: kapott felkérést az elnökjelöltségre, de nem adott választ arra, hogy elfogadja -e. Mint mondta: a munka érdekli, nem a pozíció. Január végén, február elején fog dönteni arról, hogy vállalja-e a jelölést. Az viszont nem kérdés, hogy a párt megújításában tevékenyen részt vesz - mondta. Hozzátette: a polgári körök irányítását semmiképp sem teszi félre, mert ezt fontos feladatának érzi. Szerinte a polgári körökben rejlő erőt a Fidesz átalakítása után be kell tudnia fogadnia a pártnak, a köröket integrálni kell az új szervezetbe. Arra a kérdésre, hogy a jobboldali pártokat is integrálni tudják-e, azt mondta: a KDNP-vel, a kisgazdákkal és az MDF-fel is egyre szorosabb együtműködés kell, ám a pártokat nem lehet sürgetni. Példaként említette, hogy a KDNP-vel előrehaladott tárgyalások folynak a minél szorosabb együttműködésre. Ezt jelzi az is, hogy az elnökségi ülésen részt vett Harrach Péter, a KDNP egyik vezetője is. Harrach nyilatkozta, hogy örül annak, amit az elnökségi ülésen hallott, mert úgy alakul át a Fidesz, hogy alkalmassá válik a polgári oldal integrációjára. Korábban a KDNP elnöksége azt mondta, hogy az önálló arculathoz ragaszkodnak, de a szoros együttműködés hívei.

Orbán azt többször is hangsúlyozta, hogy a legfontosabb feladat a Fidesz átalakítása, vagyis az, hogy befogadó párttá tudjon válni a szervezet. A többi párt és a polgári körök integrálása csak ezután jön.

Több javaslat is elhangzott egy új pártnévre, de még nem foglaltak állást. Orbán szerint addig nem kell változtatni a néven, amíg egy nagyobb egység részévé nem válik a párt. Ennek feltételeit kell megteremteni a Fidesz kinyitásával.

Az európai uniós választásokon már mindenképpen az új párt fog indulni - közölte Orbán.