Vissza akarják szerezni székházukat a kisgazdák

Vágólapra másolva!
Mindenképpen vissza akarja szerezni a Független Kisgazdapárt fővárosi, Belgrád rakparti, korábban értékesített székházát a párt elnöke. Ha nem tudnak megegyezni az ingatlant megvásárló Szeremley Hubával, kész bírósághoz is fordulni.
Vágólapra másolva!

Réti Miklós, a párt elnöke elmondta: reményei szerint rövid időn belül megegyezhetnek az ingatlant tavaly megvásárló Szeremley Huba vállalkozóval arról, hogy a pártnak minimum 90 napja legyen a visszavásárlási jog érvényesítéséhez. Hozzátette: ha ez a megegyezés nem történik meg, készek akár pert is indítani, mivel véleményük és szakértői álláspontok szerint is bőven az ingatlan értéke alatt értékesítették a Belgrád rakparti székházat. Emlékeztetett rá, hogy mintegy egy éve 700 millió forintért adták el a székházat, amelynek - egy mostani szakértői becslés szerint - akkori értéke 1 milliárd 68 millió forint volt.

Réti Miklós kitért arra, hogy állítólag született egy olyan szerződésmódosítás, amely ez év júliusáig lehetővé tenné a párt számára a székház visszavásárlását, de - mint mondta - ezt a dokumentumot sehol sem találják.