A Lungo Drom nélkül választanak

Vágólapra másolva!
Botrányba fulladt az Országos Cigány Önkormányzat elektori gyűlése, a több ezer küldött már az első pillanattól kezdve két táborra szakadt: a Horváth Aladár vezette Demokratikus Roma Koalíció és a Farkas Flórián vezette Lungo Drom állt szembe egymással. Farkas és hívei attól tartottak, hogy választási csalás történhet, ezért a voksolás elhalsztását kérték. Az OVB ezt nem tartotta indokoltnak. Ezek után hagyták el a Lungo Drom elektorai a termet és nélkülük kezdődött meg a jelöltek kiválasztása.
Vágólapra másolva!

A Lungo Drom nélkül kezdődik meg szombat éjszaka a jelöltek kiválasztása. Eredmény csak vasárnap kora hajnalban várható.

Az Országos Cigány Önkormányzat eddigi elnöke, Farkas Flórián és a Lungo Drom azért vonult ki, mert a gyűlés felfüggesztését kérte Országos Választási Bizottságtól (OVB), mert szerinte nem biztosított a választás tisztességes lebonyolítása. Az OVB viszont nem tett eleget a kérésnek: Farkasék összes panaszát megalapozatlannak találták.

A botrány már kora délután kitört, amikor még csak a levezető elnököket próbálták megválasztani: a Lungo Drom tábora folyamatos bekiabálásaival megzavarta a voksolást. Ezután a két tábor vezéralakja, Farkas Flórián a Lungo Dromtól, illetve Horváth Aladár a Demokratikus Roma Koalíció részéről felment a színpadra, akiket az Országos Választási Iroda elnöke kért meg, hogy nyugtassák meg a résztvevőket.

Elsőként Farkas Flórián szólalt fel, aki azzal a kérdéssel kezdte mondandóját, hogy az OVB elismeri e azt, hogy a mai ülésen csalás történt. Hozzátette, szeretné, ha az OVB tárgyalna az általa benyújtott kifogásokról. Közben az OVB elnöke is megjelent a színpadon, aki a háttérben egyeztetni kezdett a Lungo Drom vezetőjével.

Utána a szintén a színpadon tartózkodó Horváth Aladár szólalt fel, akinek szavát a nagy hangzavar miatt kevéssé lehetett érteni. A Lungo Drom tábora többek között azt kiabálta felé, hogy eladta magát a szocialistáknak.

Az OVB egyik tagja Horváth felszólalása után közölte, hogy a választási gyűlést folytatják.

A Lungo Drom délután három beadvánnyal fordult az Országos Választási Bizottsághoz. Egyrészt kifogásolták, hogy több száz elektor fehér sálban és vörös szegfűvel érkezett az elektori gyűlésre, mellyel Farkas Flórián szerint befolyásolhatják az elektorok döntését. A Demokratikus Roma Koalíció egyik vezetője az MTI-nek elmondta, a tisztaságot és a változást szimbolizáló sálakból 1500 darabot hoztak a gyűlésre.

Másrészt kifogásolták, hogy a kormány nyílt kampányt folytat a Lungo Drom ellen. Harmadrészt a Lungo Drom szerint nincsen megfelelő garancia a szavazatok leadásának és megszámlálásának tisztaságához.

Az Országos Cigány Önkormányzat választásának érvényességéhez a közel 4600 elektor legalább felének kellett megjelennie a gyűlésen. A helyszínre érkezett Teleki László, a kormány romaügyekkel foglalkozó államtitkára is.

Az elektori gyűlésen a küldöttek elsőként arról döntenek, hogy kik legyenek a jelöltek. Az Országos Választási Iroda (OVI) munkatársa szerint a helyszíni jelölés több órát is igénybe vehet. A jelölést követően szavaznak a küldöttek a jelöltekről.

A szombati gyűlés alkalmával az Országos Cigány Önkormányzat testületét választják meg, az elnököt már ez a testület fogja később megválasztani. Az önkormányzati választás két legesélyesebb szervezete a közelmúltban összeállt Demokratikus Roma Koalíció, melynek három szervezet a tagja, valamint az eddigi két választást megnyerő Lungo Drom. A Demokratikus Roma Koalíció vezéralakja a miniszterelnöki tanácsadó Horváth Aladár, a Lungo Drom vezetője Farkas Flórián, aki jelenleg a Fidesz országgyűlési képviselője.

A választás helyszínén Horvát Aladár az [origo]-nak elmondta: a mostani választás tétje, hogy az önkormányzat szakít-e az egypártrendszerű, "vajdaszerű" cigány politizálással, vagy ehelyett hiteles, a problémákra valós választ adó politikát akarnak. Horváth hozzátette: szerinte többségben vannak azok, akik a koalíciót támogatják az önkormányzatot jelenleg vezető Lungo Drommal szemben.