A szülők hanyagsága okozhatta egy kislány halálát

Vágólapra másolva!
A kórházba szállítás után meghalt egy kéthónapos kislány, akit a kocsmába induló szülei magára hagytak hat testvérével együtt. A gyermek halálát valószínűleg oxigénhiány okozta. A szülők ellen nyomozás indult kiskorú veszélyeztetés miatt.
Vágólapra másolva!

Nyomozást indított a bajai rendőrkapitányság a csikériai önkormányzat feljelentése alapján egy házaspár ellen - kiskorú veszélyeztetése miatt - kéthónapos kislányuk halála ügyében - tájékoztatta pénteken az MTI-t Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A szóvivő elmondta: a bejelentés szerint a 33 éves apa és a 24 éves anya január 3-án magukra hagyták hét gyermeküket és szórakozni mentek a kocsmába. A szülők hazatérve látták, hogy kéthónapos csecsemőjük szájából vér folyik. Értesítették a mentőket, a kislány azonban a kórházba szállítást követően meghalt, az elsődleges orvosi vizsgálat szerint oxigénhiány következtében.

A rendőrség államigazgatási eljárás keretében kezdeményezett vizsgálatot. A szóvivő közölte: az önkormányzati feljelentést követően elrendelték a boncolást, amelynek eredménye a későbbiekben várható.