Orbán újra esélyes a Fidesz élére

Vágólapra másolva!
Az [origo] információi szerint Orbán Viktor vezeti majd újra a Fideszt, Pokorni Zoltán frakcióvezető, Áder János pedig ügyvezető alelnök lesz. A Fidesz szerdai elnökségi üléséről származó információink szerint egyre kisebb az esélye, hogy a Fidesz új pártot vagy akár pártuniót akarjon létrehozni. A személyi kérdésekről és a Fidesz jövőjéről a jövő hét elején egy kétnapos elnökségi ülésen döntenek. Ekkor nyilatkozik Orbán Viktor volt miniszterelnök is arról, hogy vállal-e és ha igen, milyen tisztséget a párton belül. Átalakul az MDF is, ahol egyre több civil szervezetet hoznak létre a párttagok.
Vágólapra másolva!

A Fidesz választási vereségét követően Orbán Viktor felvetette egy új párt esetleges létrehozását, amelyben az összes jobboldali pártot tömörítették volna. A kisgazdák azonban inkább újraszervezik pártjukat, az MDF mindenképpen ragaszkodik az önálló politizáláshoz és a KDNP is közölte, hogy bár a szoros együttműködés a céljuk a Fidesszel, meg akarják tartani önálló arculatukat. Így lényegében csak a párt frakcióján belül működő Lungo Drom, Fidelitas, és a Kisgazda Polgári Egyesülés maradt. Az MKDSZ szintén sajátos helyzetben van, mivel több tagja a közelmúltban visszakerült a KDNP élére, így már pártjukat képviselik a frakción belül. Bár a Fidesz csak a jövő héten hétfőn és kedden megrendezendő kétnapos elnökségi ülésén dönt hivatalosan a párt jövőjéről, egyre biztosabb, hogy nem lesz pártunió.

A kétnapos elnökségi ülésen döntenek a személyi kérdésekről is. Orbán a választások után nem vállalt tisztséget a Fideszen belül, és eleinte minden energiáját lekötötte a polgári körök összefogása. Pártja azonban visszavárja a politikust. Az [origo] információi szerint Orbán elfogadja a pártelnöki posztot. Deutsch Tamás, a Fidesz egyik alelnöke és Áder János ügyvezető alelnök is korábban úgy nyilatkozott, hogy nagyon sokan szívesen látnák Orbánt újra a pártelnöki poszton. Pokorni Zoltán is igennel válaszolt egy csütörtöki sajtótájékoztatón arra kérdésre, hogy szerinte Orbán visszatér-e a Fidesz élére. Orbán mellett Pokorniról is döntenek, aki apja ügynökmúltjának nyilvánosságra kerülése miatt lemondott minden tisztségéről. Azóta szakpolitikusként újra tevékenykedik, de tavasszal - amikor sor kerül a tisztújító kongresszusra - várhatóan ismét vállal tisztséget is. Információink szerint Pokorni a frakcióvezetői tisztséget tölti be ismét. Áder János pedig ügyvezető alelnökként tevékenykedik tovább.

Az MDF is átalakul

Az MDF a frakcióváltást követően láthatóan eltávolodott a Fidesztől. Ezt jelezte az is, hogy november vége óta a Fidesztől függetlenül szavaznak a magyar demokraták. "Végig komolyan gondoltuk az önállóságot" - közölte az [origo]-val Font Sándor frakcióvezető-helyettes, aki szerint az emberek félreértették a választásokkor a közös lista fogalmát. "Mi mondtuk, hogy nem akarunk közös uniópártot és nem akarunk közös frakciót" - tette hozzá.

Az MDF tagjai nyár óta - a korábbiaktól eltérően - több szakmai civil szervezetet is létrehoztak. A Nemzetpolitikai Társaságot Bíró Zoltán vezeti, a Deák Ferenc Társaságot - amely az MDF gazdasági kollégiuma - pedig Pongrácz Tibor. Legutóbb Font Sándor, hozta létre Keresztény Demokrata Fórum nevű szervezetét. Gémesi György elnökségi tag, gödöllői polgármester pedig egy önkormányzatokkal foglalkozó szakmai szervezet létrehozásán dolgozik.

Font Sándor az [origo]-nak azt mondta: a civil egyesületek tagjai között alig egy-két MDF-es van, és "nem is volt cél, hogy ezekben a szervezetekben az MDF teret nyerjen". Font szinte biztos abban, hogy még több ilyen szakmai fórum is létrejön a közeljövőben. Mint a frakcióvezető fogalmazott, ezek olyan jogilag független szervezetek, ahol egy-egy szakterület ismerői gyűlnek össze. A tagok "jellemzően polgári irányultságúak" - tette hozzá. Font ugyanakkor úgy látja, hogy azokhoz az értékekhez, amiket ezekben a szervezetekben képviselnek pártként az MDF áll a legközelebb. Tagjaik között vannak ugyanakkor jelenlegi és volt KDNP-sek, volt MDF-esek és volt MIÉP-esek is.

Font szerint ezek a szervezetek semmiképp sem gyengítik az MDF-et, tudomása szerint a Deák Ferenc Társaságnak Herényi Károly frakcióvezető és Dávid Ibolya pártelnök is alapító tagja. A pártelnököt ő is tájékoztatta a Keresztény Demokrata Fórum létrehozásáról.

Dávid Ibolya az MTI-nek azt mondta: ezek a szakmai, tematikus civil szervezetek olyan szélesebb hátteret tudnak biztosítani az MDF számára, amire érdemes támaszkodnia a pártnak. Font ugyanakkor azt mondta az [origo]-nak, hogy nem céljuk az MDF háttérbázisa lenni. "Ezek ugyanakkor lehetőségek és nem tiltakozások" - tette hozzá.

Az MDF februárban tartja tisztújító gyűlését. Az elnöki posztra három személyt jelölhet az Országos Választmány. Dávid Ibolya pártelnök mellett felmerült Lezsák Sándor neve is. Lezsák eddig mindig kapott elnökségi jelölést valamelyik megyétől. A megyei és országos jelöléseket követően január 25-én, az Országos Választmány ülésén kell a nyilatkozni, ki vállalja a megmérettetést. Font szerint Lezsák komoly háttérbázissal és elismertséggel bír a párton belül. Ugyananakkor elképzelhetőnek tartja azt is, hogy Lezsák csak elnökségi tagként kívánjon a jövőben is dolgozni.

Kapcsándi Dóra