Még nincs megállapodás a Volán-vitában

Vágólapra másolva!
A Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Volán tulajdonosa, az ÁPV Rt. csak arról egyeztek meg szerdai megbeszélésükön, hogy a jövő héten folytatják a Volán-dolgozók béremelésével kapcsolatos vitát. Az ÁPV Rt. többek között egy 3 éves modernizációs programot vázolt fel, a felek egymás ajánlatainak megvalósíthatóságát vizsgálják.
Vágólapra másolva!

A Volán-dolgozók bérfelzárkóztatásáról a jövő hétfőn délután folytatódnak a tárgyalások a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), az ÁPV Rt. és a Munkaadói Szövetség képviselői között - állapodtak meg a felek szerdai egyeztetésükön.

Inokai Géza a KKSZ elnöke elmondta az [origo]-nak, hogy mind az ÁPV Rt. mind a szakszervezet több javaslatot is tett a helyzet rendezésére. Ezek megvalósíthatóságáról jelenleg számítások folynak, a hétfői megbeszélésre már ezek eredményének ismeretében kerül sor.

Macher Ákos, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a tulajdonos egyrészt változatlanul ragaszkodik a korábban tett kereseti ajánlathoz. Másrészt javasolta, hogy a munkavállalók legyenek egy hároméves modernizációs program végrehajtásában partnerek. Ebben az esetben számíthatnak arra, hogy keresetük a korábbinál jobban nő.

Pompásan buszozunkhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=15890&tag=1Garaczi László könyve, a Fókusz Online kínálatában

A Volán dolgozói huszonhat százalékos béremelést követelnek, míg az ÁPV Rt. utolsó ajánlata ötszázalékos béremelésről szólt. A bérfejlesztés érdekében hétfő hajnalra sztrájkot szervezett a szakszervezet, ekkor az ország jelentős részében két órán keresztül nem közlekedtek a Volán-buszok A KKSZ a sztrájkot követően további munkabeszüntetéseket is kilátásba helyezett, ha nem jön létre megállapodás. A felek hétfőn döntöttek úgy, hogy tárgyalásokon rendezik a vitát.