Medgyessy tudomásul veszi Doszpot lemondását

Vágólapra másolva!
Az MTV információi szerint Doszpot Péter, az MSZP országgyűlési képviselője elfogadta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának ajánlatát, és várhatóan lemond képviselői mandátumáról.
Vágólapra másolva!

Az MTV szerda esti híradójában elhangzott: a volt rendőrnyomozó mandátumára Veér András pszichiáter, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet volt főigazgatója a legesélyesebb.

A képviselő konzultált Medgyessy Péter kormányfővel, aki a híradónak úgy nyilatkozott: "igaz a hír, elmondta, hogy minden bizonnyal le fog mondani a mandátumáról. Én pedig azt gondolom, hogy ezt tudomásul kell venni."

A mandátum sorsáról a híradó szerint január végén dönt az MSZP választmánya.

Doszpot még a héten lemondhat a képviselőségről/itthon/20030108doszpot.html

Doszpot Péter a 2002-es országgyűlési választáson az MSZP országos listájáról jutott a parlamentbe. Korábban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának csoportvezetője, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője volt, alezredesi rendfokozattal szerelt le a rendőrségtől.