Doszpot még a héten lemondhat a képviselőségről

Vágólapra másolva!
Doszpot Péter szocialista képviselő napokon belül dönt arról, hogy lemond-e parlamenti képviselői mandátumáról. Doszpot ezt azután közölte, hogy a Magyar Nemzetben megjelent: a volt rendőr a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága különleges ügyek főosztályát vezeti majd.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti mai számában azt írta, hogy Doszpot Péter volt rendőrt, jelenleg szocialista képviselőt nevezik ki a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága különleges ügyek főosztálya élére. Doszpot Péter ezzel kapcsolatban azt mondta: napokon belül döntés születik a kérdésben, de addig nem kíván bővebben nyilatkozni.

Doszpot Péter korábban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának csoportvezetője, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője volt, alezredesi rendfokozattal szerelt le a rendőrségtől. A 2002-es országgyűlési választáson az MSZP országos listájáról jutott a parlamentbe.