Temetkezési vállalatot próbáltak kirabolni

Vágólapra másolva!
Egy fegyveres megpróbálta kirabolni egy temetkezési vállalat XXIII. kerületi irodáját. A rendőrök őt is és a rablásban feltehetőleg neki segítő társát is gyorsan elfogták és őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

A símaszkos, napszemüveget viselő középkorú férfi kora délután lépett a helyiségbe. Kezében egy forgótáras pisztollyal a kasszában lévő pénzt követelte. Az alkalmazott nem ijedt meg, és azt mondta, hogy kihívja a rendőrséget. A rabló ezután rázárta az asszonyra az ajtót, az utcán beszállt egy rá várakozó autóba, és zsákmány nélkül elmenekült.

Az alkalmazottat a szomszéd szabadította ki, és ő tájékoztatta a rendőrséget arról, hogy milyen autóval és merre menekültek rablók. Miután megtalálták az autót, a rendőrök hamar eljutottak az egyik gyanúsítotthoz. Ő elismerte a bűncselekmény elkövetését, és megnevezte a társát is.

A rablással tartozását próbálta visszafizetni az elfogott tettes.