Több tízezren késhetnek el a Volán-sztrájk miatt

Kétezer buszjáratot törölnek hétfő reggel a Volán-dolgozók sztrájkja miatt. Azokról a településekről sem indulnak buszok, ahonnét csak a Volán szállít utasokat, a vasút nem. Ráadásul 4 óra 30-kor azoknak a buszoknak egy része is leáll két órára, amelyek már korábban elindultak. A MÁV nem indít mentesítő járatokat. A sztrájk kétórás, de a menetrend csak délutánra áll vissza.

Minden hétfő reggeli járatot törölnek a Volán dolgozóinak tervezett sztrájkja miatt, így összesen kétezer járat nem indul el hétfőn. Ez közel 80 ezer embert érint - mondta az [origo]-nak Szabó Enikő, a Közúti Közlekedési Szakszervezet szóvivője. Nem tesznek kivételt sehol sem, így azokról a településekről sem indulnak el a járatok, ahol a távolsági busz az egyetlen tömegközlekedési eszköz.

Hivatalosan 4 óra 30 és 6 óra 30 között nem járnak a távolsági buszok, de a szokásos menetrend várhatóan csak délutánra áll helyre. A sztrájk vége 6.30-kor lesz, mivel azonban a járatok nagy része csak ekkor indul a nagyobb településeken lévő végállomásról, így a kisebb településeken lévő távolabbi megállókba több órás késéssel érkeznek majd az egyébként kora reggel induló buszok.

A hétfő reggeli közlekedést az is nehezíti, hogy a MÁV nem tervezi, hogy mentesítő vonatokat indít. Kanyó László, a vasúttársaság közkapcsolati igazgatója az [origo]-nak azt mondta, hogy legfeljebb több kocsit kapcsolnak egy-egy szerelvényre, de különvonatokat nem indítanak a Volán-sztrájk miatt.

Még azoknak a buszoknak egy része is leáll, amelyek 4.30 előtt indulnak. Ahol a Volán tud melegedőt és mosdót biztosítani az utasoknak, ott két órára megállnak a már úton lévő buszok is, és csak 6.30-kor indulnak tovább.

A Volán sofőrjeinek sztrájkjához a BKV buszvezetői tevőlegesen nem csatlakoznak - mondta az MTI-nek a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Nagypál László közölte: szolidaritásuk jelenként azonban hétfőn egész nap kék zászlóval közlekednek majd a BKV autóbuszok.

KAPCSOLÓDÓ CIKK