Vágólapra másolva!
Afrikai karmosbékákkal és bíborsügérekkel gazdagodott a Fővárosi Állat- és Növénykert. A Kelet-Afrika tavaiban és folyóvizeiben honos békák nevezetessége, hogy az első, laboratóriumi körülmények között klónozott gerinces állat a faj egyedei közül került ki. 
Vágólapra másolva!

A tréfásan gyakran "tudományos békaként" is emlegetett afrikai karmosbékákon gyakran végeznek klinikai kísérleteket. A hormonkutatások hőskorában, az 1940-es években az egyik ilyen laboratóriumi karmosbékába rendszeresen női vizeletet injekcióztak: ha a hölgy terhes volt, a hormonhatás miatt a béka is petéket kezdett rakni - áll az állatkert keddi közleményében. Az első, laboratóriumi körülmények között klónozott gerinces állat is a Kelet-Afrika tavaiban és folyóvizeiben egyaránt honos, 60-200 grammos békafaj egyedei közül került ki.

A mesterséges környezetben ritkán látható trópusi édesvízi bíborsügéreket 1979-ben azonosították új fajként.