Közlekedés - vasárnap

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Budapesten jelenleg nem végeznek sebességmérést.

Az Örs vezér terén sárgán villognak a jelzőlámpák.

2-2 gépkocsi karambolozott a Wesselényi utca és az Akácfa utca kereszteződésében, valamint a Váci út újpesti szakaszán kifelé a Szekszárdi utca után.

Az Izabella utcában, valamint a Belvárosban a Kossuth Lajos utcában befejezték a közműjavítást, a burkolatot is helyreállították, megszűnt a forgalomkorlátozás.

Vidéki utak

A személyautósoknak Hegyeshalomnál kifelé és befelé kell félórás, míg Esztergomnál kifelé fél órás várakozással számolniuk.

Az M1-es autópályán a felújítási munkát befejezték, a korlátozásokat már feloldották. Az M3-as autópálya új szakaszát Füzesabony és Polgár között átadták a forgalomnak. Január közepéig az új szakaszt díjmentesen használhatják.

A 3-as főúton Kistarcsánál átadták az új csomópontot. A környéken megváltozott a forgalmi rend, figyeljék a kihelyezett jelzőtáblákat. Az 5-ös főúton Alsónémediben 7.5 tonnás, Kiskunfélegyházán pedig 5 tonnás súlykorlátozást vezettek be. Az ennél nehezebb teherjárművek csak célfuvarban hajthatnak be, a többinek kerülni kell. A 6-os főúton Pécsett távhővezeték javítás miatt sávlezárás van. Szigetvárnál csatornafektetés miatt kell félpályás lezárásra számítani. A 8-as főúton Székesfehérvár és Csór között szélesítik a burkolatot, több helyen csökkenteni kell a sebességet. Lassítani kell Inotánál és Hosszúperesztegnél is.

A 24-es főúton Gyöngyösön a Dobó úti csomópontban a jelzőlámpák néhány napig nem működnek. Pérnél a 81-es főúton átépítik a Győrság felé vezető út csomópontját, ezért útszűkületre számítsanak.

A Mátrában a hét végére ismét lezárják a kékestetői bekötőutat.

Az autópályák és a főútak burkolata vizes, a mellékutaké észak-keleten és Szolnok megyében hóbordás, latyakos. Köd miatt 300 m alatt van a látótávolság az észak-keleti területeken és az Alföld középső részén. A Dunántúlon Vas, Zala és Somogy megye útjain csak 100 m- re lehet ellátni, Körmend közelében pedig csak 50 m-re. Az autópályák közül csak az M7-esről jeleztek ködfoltokat. Eső esik a Dunántúlon és az észak-keleti megyékben. Eger környékén havas esőre is számítani kell.