Két súlyos baleset az 51- esen

Vágólapra másolva!
Két súlyos baleset is történt szinte egy időben az 51- es főút Bács- Kiskun megyei szakaszán pénteken késő este.
Vágólapra másolva!

Az út 61- es kilométerszelvényében két személyautó ütközött frontálisan, az egyik gépkocsi vezetője azonnal meghalt. A baleset helyszínéről három súlyos sérültet szállítottak el a mentők. A solti adótorony magasságában ugyanabban az időben - körülbelül öt kilométerre az előző helytől- felborult egy Wartburg személyautó. Ebben a balesetben egy ember súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg.

A két balesetet a mentők az utat teljesen beborító roncsok miatt csak két irányból tudták megközelíteni. Az 51-es főút érintett szakaszán teljes útzár van, amely feltehetően éjfélig, vagy akár tovább is eltarthat.