Vízcsőtörés az Árpád fejedelem útján

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Árpád fejedelem út 38-as számnál eltörött egy vízcső. A Fővárosi Vízművek elzárta a környék vízvezetékeit, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. (FKF) pedig megkezdte a kárelhárítási munkákat. A kisebb utcákba beömlő víz ugyanis vastag jégpáncéllá fagyott. Az FKF gépei a kialakult jégréteget igyekeztek darabokra törve a Dunába juttatni tolólapok segítségével. A víz a HÉV-vágányokra is ráfolyt. A forgalom 11 óra körül helyreállt.

A tűzoltók közben szivattyúkkal vonultak ki a helyszínre, mivel a víz elárasztotta az épületek alagsorát. Személyi sérülés egyik helyen sem történt és kilakoltatásra sem került sor.